Ahhoz, hogy a Magyarországról alkotott országkép esztétikai értelemben is változzon, szükség van az építésügy reformjára, amelynek keretét a most elkészült nemzeti építészetpolitika adja - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor bemutatta a keretdokumentumot.

Magyarország idén 2300 milliárd forintot költ az ország fejlesztésére az Európai Unió költségvetéséből, 2016-ban ez az összeg 2000 milliárd forint lesz, ezért "egyáltalán nem mindegy, mit hozunk belőle létre" - fogalmazott a miniszter.

A magyar építésztársadalom régen is érdemben tudta befolyásolni az ország képét, a kormány ezt a lehetőséget szeretné újra megteremteni, egyebek mellett a bürokrácia csökkentésével - tette hozzá. Elengedhetetlen az építési engedélyezési eljárás gyorsítása, egyszerűbbé és olcsóbbá tétele - hangsúlyozta.

Kép letöltéseA magyar építésztársadalom régen is érdemben tudta befolyásolni az ország képét Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Az elmúlt egy évben a kormány 500 építésszel és 2000 építésügyi munkatárssal egyeztetett az aktuális teendőkről, az építésügy kihívásairól, így a nemzeti építészetpolitika kiadványa az ő elképzeléseiket és céljaikat foglalja össze, képekkel illusztrálva - mondta a miniszter.

Lázár János megjegyezte: a Fidesz rendkívül fontosnak tartja, hogy az életminőséghez kapcsolódó kérdésekről társadalmi vita is kialakuljon, hogy "a magyar embereknek ne legyen mindegy, hogyan néz ki az a hely, ahová születtünk, mit hozunk létre a rendelkezésre álló forrásokból".

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Kiemelte: ahhoz, hogy a magyarok jobban érezzék magukat ebben az országban, fontos az épített környezet. A kormány célja, hogy a gazdasági kérdésektől függetlenül, építészetgondolkodás induljon a panelrengetegek élhetőbbé tételéről, egyeztetés legyen arról, hogy azt a mintegy 800 ezer Kádár-kockát miként lehet a fenntarthatósági mércéhez megfelelővé tenni.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy az építészközösség - az ember, a kor és a hely szellemiségének összehangolására épülő - szempontrendszere rajta hagyja nyomát az ország előtt álló fejlesztési időszakon. Továbbá úgy vélte, hogy vissza kell állítani a magyar építésztársadalom rangját, társadalmi megbecsülését és anyagi elismerését.

A kiadvány az epiteszetpolitika.hu honlapon érhető el.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)