Átadták a pápai Esterházy-kastély mintegy kétmilliárd forintból felújított főépületét pénteken. Az ünnepségen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a múltat megérteni és megismerni a mai kor felelőssége.

Az épület 80 százalékát érintő rekonstrukció európai uniós támogatással valósult meg, amelynek köszönhetően több új attrakció is fogadja a látogatókat a kastélyban.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

A diákcsoportokat továbbra is múzeumpedagógiai, módszertani foglalkozások várják, újdonság azonban a kézműves foglalkoztatóban a mézeskalács- és a csokoládébonbon-készítés lehetősége. A keleti szárnyban a kastély LEGO-kockákból épült mását mutatják be, és a gyerekek a szomszédos játszóházban megépíthetik saját kastélyukat is.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

A nyugati szárny földszintjén Nemcsics Antal színkutató, festőművész és Cziráki Lajos festőművész, grafikus alkotásaiból nyílt állandó kiállítás pénteken. Az első időszaki kiállítás, a Klasszikusok randevúja címet viselő, herendi porcelánokat felvonultató tárlat pedig szombattól látható az emeleten. Szintén az emeleten kapott helyet a marionettszínház is.

A pénteki ünnepségen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a mai kor felelőssége megérteni és megismerni a múltat. Úgy fogalmazott, hogy ez nemcsak az épületek, az életérzés és a szépség megértése miatt fontos, hanem azért is, mert egy város, amelynek olyan család formálta közösségét, mint az Esterházyak, büszke lehet múltjára, és meríthet belőle.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Pápa kivételes adottságokkal rendelkezik, "nemcsak Jókai, Petőfi, Nagy László vagy éppen Csoóri Sándor és a református kollégium miatt", hanem azért is, mert különleges barokk belvárossal, nagytemplommal és kastélyegyüttessel rendelkezik - sorolta. Hangsúlyozta, egy régi épület felújítása „részben becsületbeli kötelessége az utódoknak”, részben pedig azért is fontos, hogy a 21. században legyen fogalmunk arról, hogy „mi a könnyed 18. századi szépség”.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

A városnak szerencséje van, hogy történelme összefonódott a magyar történelem elmúlt 500 évének egyik legfontosabb családja, az Esterházy család történetével - emelte ki. Emlékeztetett arra, hogy a 18. század Magyarországa három kiváló férfit is adott ennek a közösségnek: Esterházy Miklóst, aki Szentpéterváron képviselte a monarchiát, Esterházy Ferencet, aki az első magyar kancellárként többek közt a pápai kórház alapítója is volt, valamint Esterházy Károlyt, aki a pápai kastély építtetésének befejezője és egri érsekként az egri líceum alapítója is volt.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Kiemelte, az ő személyes élettörténetük arról szólt, hogy az országért felelősséget viselve nemcsak a lehetőséget látták, „a hatalmas vagyon adta élet lehetőségét”, hanem viselték a név, az ország és a város felelősségét is. Kifejtette, hogy az Esterházyak példája jó példa minden pápai számára a polgári felelősségvállalásról, és „jó példa arra is, hogy ha az embernek vagyona van - márpedig Magyarországon nagyon sokaknak van vagyona manapság -, azoknak nemcsak elvenni kell a közösből”, hanem, amikor a haza bajban van, „hozzá kell járulni a haza védelméhez: ha kell, az életükkel - elsőként fegyvert ragadva -, ha kell, anyagi javakkal”. Hozzátette, a „mai gazdagoknak, újgazdagoknak, bankároknak van még mint tanulni a pápai Esterházyaktól”.

Az eseményen készült képek megtekinthetők a Kapcsolódó galériában.

(MTI)