Az államnak az a dolga, hogy gyorsan, olcsón és hatékonyan segítse az állampolgárokat ügyeik intézésében – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Kaposváron, a Somogy Megyei Kormányhivatalban megnyíló új kormányablak átadásán.

Lázár János a területi közigazgatás átalakításának fontos állomásaként megnyíló kormányablakokkal kapcsolatban célként jelölte meg, hogy az év végéig az összes magyar járásban 280 kormányablak segítségével megfelelő minőségűvé, ügyfélbaráttá tegyék a szolgáltatást.

„Az államreform lényege, hogy az állami szolgáltatásokat áttekintve megpróbáljuk azokat úgy racionalizálni, hogy az állampolgár azt érezze, neki elég egyszer bemenni egy hivatalba, és ott minden szolgáltatást megkap" - mondta a miniszter, jelezve: szeretnének több mint ezer ügyet „behozni" a kormányablakba, és azt elérni, hogy a 197 járásban az ügysegédek közreműködésével, akár személyesen, akár az elektronikus ügyintézést igénybe véve kapják meg az állami szolgáltatásokat az állampolgárok.

Kép letöltéseFotó: Varga György/MTI

A miniszter közlése szerint az átszervezés, az új típusú területi integráció, ami az 1870-es évek óta a legnagyobb átszervezés a magyar közigazgatásban, szervezeti, szerkezeti és filozófiai változást is jelent, ami komoly felelősséget ró a területi és országos közigazgatásban dolgozó 27 ezer emberre. Átalakulnak a kormányhivatalok, új szakigazgatási szervek is csatlakoznak hozzájuk.

„Az Államreform Bizottság és a kormány közös döntése, valamint a parlament várható döntése - ami néhány héten belül megszületik -, azt fogja eredményezni, hogy az ágazati minisztériumok egy kormányhivatalon keresztül fogják a szakmai politikájukat érvényesíteni a megyében, ami lassan egy százéves irányítási kultúrának a megváltozása" - mondta Lázár János. Hozzátette: a területi közigazgatási szerveket integrálják a kormányhivatalokba, és a kormányhivatal vezetője, a járáshivatal vezetője lesz az állami feladatok, hatáskörök címzettje és illetékese.

Kép letöltéseFotó: Varga György/MTI

„Ez egy történelmi léptékű változás lesz, amitől azt reméljük, hogy egy egységes, világos irányítási rendszer megkönnyíti az emberek életét, egyértelmű lesz a felelősség, egyértelmű lesz a munkavégzés, és egyértelmű lesz az is, hogy kinek kell biztosítani a szolgáltatásokat" - fogalmazott a miniszter.

Lázár János a területi közigazgatás átszervezésének szükségességét egyrészt azzal indokolta, hogy „a magyar adófizetők többet várnak a befizetett adóért cserébe", másrészt azzal, hogy egy olyan versenyképes, szolgáltató típusú közigazgatás jöjjön létre, amelynek „alapvető célja az, hogy a választópolgárokon túl a helyi gazdasági szereplőket megpróbálja kiszolgálni".

A miniszter közölte: a kormány azt várja a kormánytisztviselőktől, hogy az ügyfelek számára tegyék lehetővé a magasabb színvonalú ügyintézést, a munkaadók számára pedig könnyítsék meg a vállalkozások működését, és a munkahelyek teremtését.

Kép letöltéseFotó: Varga György/MTI

Kitért arra is, hogy 2016 júniusától egy közigazgatási, közszolgálati, kormányzati életpályamodellt nyitnak, ami reményeik szerint a "frontvonalban" dolgozók számára minimum 30-40 százalékos béremelést jelent.

Január végéig a kaposvárival együtt 26 új kormányablak nyílik meg, így az országban összesen száz kormányablakban intézhetik ügyeiket az állampolgárok.

A pénteken átadott új, 13 munkaállomásos kormányablakot a Somogy Megyei Kormányhivatal uniós pályázati forrásból, 115 millió forintból alakította ki több mint 300 négyzetméteren.

(MTI)