Magyarország szuverenitását és biztonságának garantálását szolgálja az Országgyűlés által szerdán elfogadott hetedik alaptörvény-módosítás és a Stop Soros törvénycsomag - mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint

az elfogadott jogszabályok gyakorlati alkalmazása kizárja, hogy Magyarország bevándorlóország legyen.

Hozzátette: az alkotmánymódosítás kimondja az idegen népesség Magyarországra telepítésének tilalmát és az első biztonságos ország elvét.

A kollektív csoportos kitelepítés is tiltott - folytatta - , ugyanúgy a kollektív csoportos betelepítés tilalmát is indokolt, hogy tartalmazza az alkotmány.

Az első biztonságos ország elvéről azt mondta, ha ezt a genfi konvencióból következő elvet valamennyi uniós tagállam alkalmazta volna, a belpolitikai válságot is előidéző európai vitákat lehetett volna elkerülni.

Az első biztonságos ország elve azt jelenti, hogy ha valaki menekült - saját hazájában üldözik - , akkor a menedékjogot az az ország biztosítsa neki, ahol először van biztonságban - magyarázta, hangsúlyozva, a menekült nem választhatja meg, hogy melyik országban akar élni.

Gulyás Gergely szerint

a Stop Sorossal lehetővé válik, hogy a törvénytelen bevándorlás szervezését az eddigieknél is hatékonyabban akadályozzák meg.

A két törvény elfogadásával a Fidesz-KDNP választási ígéretét tartotta be - közölte.

Elmondta, a választási kampányban az átláthatóság és a transzparencia jegyében egyértelművé tették, milyen szándékaik vannak a bevándorlás korlátozására, ezért terjesztették be még februárban az Országgyűlésnek a törvényjavaslatokat.

Megjegyezte, bár voltak változtatások a törvényjavaslatokon, de alapvetően az eredeti szándék módosítása nélkül fogadták el azokat.

Örömét fejezte ki, hogy az Országgyűlés messze a kormánypártokat meghaladó többséggel fogadta el a törvényjavaslatokat. Ugyanakkor ez nem jelenti azt - mondta - , hogy a jogszabályok elnyerték volna az ellenzék többségének támogatását.

"Az ellenzék többsége továbbra is bevándorláspárti álláspontot foglalt el"

- fogalmazott.

Reményét fejezte, hogy a bevándorlással kapcsolatos nemzetközi vitában számíthatnak az ellenzékre és nem folytatódik a lejáratás az európai fórumokon.

Egy kérdésre azt mondta, nem számítanak szankcióra a törvények elfogadása miatt, de vitákra igen, mert a brüsszeli bizottság bevándorláspárti.

(MTI; kormany.hu)