Balog Zoltán, az emberi erőforrások volt minisztere, miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke, 1983–1987 között a Maglódi Református Egyházközség lelkipásztora Maglód díszpolgára lett. A pest megyei város önkormányzata magas szintű közösségépítő tevékenységéért és a város fejlődésének elősegítéséért adományozta a díszpolgári címet a volt miniszternek.

„Egy világváros vonzásában, autópályák kereszteződésében nem könnyű közösséget építeni, otthonná tenni a lakóhelyünket” – mondta Balog Zoltán az augusztus 20-i városi ünnepségen tartott nyitóbeszédében. „Pedig Maglódon is épp az a feladatunk most, mint István királyé volt: a szálláshelyből ország legyen, a lakásokból otthon legyen”. Nemeskürty István szavait idézve („Ön kicsoda – és miért?”) elmondta, tudnunk kell, hogy összetartozunk: közös a múltunk, a jelenünk, és szeretnénk, hogy a jövőnk is közös legyen mindazoknak, akik Magyarország e Maglód nevű szép darabján itt születtek, vagy idejöttek, ahol a közjónak és az egyéni boldogulásnak egymást kell erősítenie.

Az ünnepségen Balog Zoltán megköszönte a maglódiaknak, hogy annak idején befogadták, és a mai napig idetartozónak tekintik.

(Miniszterelnökség)