A kormány támogatja a fiatal vállalkozókat az európai uniós források felhasználása során is - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár pénteken a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) Vállalkozz itthon! programja keretében az üzleti terveket jóváhagyó tanúsítványok ünnepélyes kiosztását megelőző sajtótájékoztatón, Budapesten.

A 2007-2013-as időszakban a fejlesztési források odaítélésekor a vállalkozások pénzügyi múltja komoly hangsúlyt kapott, ebben változás lesz a 2014-2020-as ciklusban - ismertette, hozzátéve, hogy ezáltal a start-up cégek itthon is könnyebben jutnak majd forráshoz, illetve a feltételeknek megfelelő vállalkozások 1 millió euró határig normatív alapon kaphatnak támogatást, ami 50 százalékos intenzitást jelent, ezzel 2 millió euró értékű beruházás valósulhat meg.

A FIVOSZ és konzorciumi partnerei, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) és a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ), a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) 1,3 milliárd forint európai uniós forrásból a Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) valósítja meg a Vállalkozz Itthon! programot, amelynek első részében négy régióban 2155-en kaptak ingyenes képzést, közülük 1382-en jutottak el jóváhagyott üzleti terv elkészítéséig, amellyel jogosultságot szereztek arra, hogy projektjükhöz 3-6 millió forint támogatásra pályázzanak.

Csepreghy Nándor felhívta a figyelmet arra, hogy 2014-2020 között az innováció területe is jelentős támogatást kap uniós forrásból, és ebben a fiatal innovatív vállalkozásoknak is adódik lehetőség.

Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke, akit nemrégiben választottak meg az európai fiatal vállalkozók szervezete vezetőjének elmondta, hogy az ifjúsági vállalkozások a vállalkozásfejlesztésben belül globális szinten is egyre fontosabbak. Nemzetközi felmérés szerint a fiatalok 73 százaléka úgy látja, a forráshiány jelent akadályt a vállalkozás indításában, 60 százaléka szerint megfelelő tudásra és támogatásra lenne szüksége, 50 százaléka pedig állami szerepvállalást is fontosnak tart.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnöke kiemelte, hogy a fiatal vállalkozások indításához kedvezően alakul a makrogazdasági környezet, 2013-ban megindult a gazdasági növekedés, 2014 első negyedévében 3,5 százalékos volt a bővülés, és a tendencia folytatódik. Az Európai Unióval folytatott eredményes egyeztetés alapján a gazdaságfejlesztésre 2014-2020 között a források 60 százalékát lehet felhasználni, a kkv-k fejlesztésére 16 százalék jut majd, a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja is segítséget jelent majd a fiatal vállalkozóknak - mondta. Hozzátette: az Európai Unió is felismerte a fiatal vállalkozások fontosságát, ezért erre a célra külön keretet biztosít.

(MTI)