Fontos és lényeges beszélgetni a fesztiválokon is az InternetKonról – mondta az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Sopronban, miután fiatalokkal beszélgetett a Volt Fesztiválon.

Deutsch Tamás érdekesnek és tanulságosnak értékelte a beszélgetést, mint fogalmazott: lehet látni, megfelelő helyen az embereket érdekli a közélet.
Hozzátette: jól döntött a kormány, amikor az internetről szóló nemzeti konzultációnál a „nem járt utat választotta” azzal, hogy az interneten lehet kitölteni a húsz kérdésből álló kérdéssort.

Emlékeztetett: mintegy 15 ezer ember töltötte ki eddig a kérdőívet, és reményét fejezte ki, hogy a hónap végén lejáró határidőig ez a szám meg fog többszöröződni.

A fesztiválozók kérdéseire válaszolva emlékeztetett arra is, hogy rossz volt a kormány elképzelése az internetadóról, ezért vonult 40 ezer ember az utcára tavaly októberben, ami után a kormány visszavonta a javaslatot és kezdeményezte az internetről szóló nemzeti konzultációt.

Hozzátette: véleménye szerint a tavaly októberi tüntetésben a javaslat rosszallói mellett a politikai elégedetlenség is benne volt. Úgy fogalmazott, hogy a „körültekintés hiánya miatt” jött létre az internetadóról szóló javaslat.

Kérdésre válaszolva azt mondta, nem felesleges a konzultáció, hozzátéve, hogy véleménye szerint a korábbi javaslatot most is elutasítanák az emberek. A kormány olyan kérdésekben kezdeményez nemzeti konzultációt, párbeszédet, amelyeket fontosnak tart, és amelyek kapcsán kíváncsi az állampolgárok véleményére – fejtette ki.

Utalt a vasárnapi zárva tartásra is, miután több fesztiválozó azt a kérdést tette fel, hogy abban a témában miért nincs konzultáció. A konzultáció meghozandó döntéseket alapoz meg, meglévő szabályokról nem dönt – fogalmazott.

Elmondta, hogy fontos a széleskörű társadalmi párbeszéd, mert a 21. században az internet fejlesztése aktív társadalmi és állami támogatás nélkül nem valósulhat meg. Hogy ezt milyen módon teszi majd meg a kormány, most arról konzultál az emberekkel – tette hozzá.

A fesztiválozók a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációról is kérdezték Deutsch Tamást, aki válaszában azt mondta, hogy a kérdéssor nem elfogult és nem manipulatív.

(MTI/InternetKon)