Egy település fejlődéséhez összefogásra van szükség - mondta Lázár János csütörtökön Csanádpalotán, ahol vasárnap időközi polgármester-választást tartanak.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus a kisváros főterén tartott lakossági fórumon úgy fogalmazott, aki polgármesternek jelentkezik, az arra vállalkozik, hogy szolgálja a közösséget, viselnie kell a kritikát, és teljesítenie a rábízott feladatokat.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, van jövője a közösségnek, ehhez összefogásra van szükség, a vitáknak pedig arról kell szólniuk, miként lehet jobbá tenni az itt lakók életét.

Negyven-ötven évig a határ menti települések támogatására kevés forrás jutott. Az elmúlt években Csanádpalotára azonban 5 milliárd forint érkezett. Felújították a makói utat, és befejeződött a városban a csatornázás, de a város 52 utcájából nincs olyan, melyet ne kellene felújítani - mondta Lázár János, hozzátéve: az ehhez a szükséges támogatást biztosíthatónak látja.

Egy kérdésre válaszolva kifejtette, a schengeni övezet külső határain az unió előírásainak megfelelően a következő egy-két évben szigorúbb ellenőrzésre kell számítani. A kormányzat azon dolgozik, hogy Magyarország és Románia határán minél több határátkelő legyen. A közelmúltban nyitott 12 ideiglenes átkelő közül a legforgalmasabb a Csanádpalota és a romániai Nagylak közötti, amely jelenleg vasárnaponként napközben üzemel. A nyitva tartás bővítését a magyar kormány támogatja - tette hozzá.

(MTI)