Az elmúlt huszonöt évben elmaradt az igazságszolgáltatás az 1956-ban, majd az azt követő években, a megtorlások idején elkövetett bűnök ügyében - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Lázár János a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének, valamint a Hadigondozottak Hódmezővásárhelyi Egyesületének ünnepi közgyűlésén azt mondta, a magyar társadalom adós maradt az igazságszolgáltatással.

Kép letöltéseA valódi bűnösök megbüntetése elmaradt Fotó: Vári Dénes

Szégyen, hogy úgy végeztek ki több száz, és börtönözhettek be több tízezer embert 1956-ban és 1957-ben, hogy annak 1990 után semmilyen következménye nem volt, a valódi bűnösök megbüntetése elmaradt. Szégyen, hogy megtorlások egyik főszereplőjének, Biszku Bélának csak most, huszonöt évvel a rendszerváltás után és "nevetséges körülmények" között kell bíróság elé állnia - hangoztatta a politikus.

A miniszter a Csúcsi olvasókörben mintegy száz ember előtt kifejtette, a háborús huszadik századot csak békével lehet lezárni. A megbékélés feltétele az igazságszolgáltatás mellett az áldozatok emlékének tisztelete és a hősök elismerése - jelentette ki.

Lázár János emlékeztetett arra, hogy a második világháború után az akkor létrejövő demokratikus kormányzat megpróbálta regisztrálni azokat, akik a harcok során elveszítették hozzátartozójukat, és ellátást is biztosított számukra. 1949-ben azonban politikai okokból bűnössé nyilvánították a második világháború hősi halottait, özvegyeiktől, árváiktól pedig megvonták járandóságukat.

Kép letöltéseA megbékélés feltétele az igazságszolgáltatás mellett az áldozatok emlékének tisztelete és a hősök elismerése Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

A rendszerváltozás során megszületettek a második világháborúban a haza védelmében elhunyt katonákat rehabilitáló jogszabályok, ezek azonban nem adtak valódi elégtételt azért a szenvedésért, amit a nélkülöző családtagok kénytelenek voltak elviselni - tudatta a politikus.

z Országgyűlés azonban idén döntött arról, hogy az érintettek visszakapják 1949-ben megvont ellátásukat, és azok is igényelhetik azt, akik akkor jogosultak lettek volna erre - hívta fel a figyelmet Lázár János, aki maga is egyike volt a javaslat beterjesztőinek. Kiemelte, ez a rendszerváltás óta az első törvénymódosítás, amely azokra is kiterjeszti a döntés pozitív következményeit, akik 1947-ben elveszítették magyar állampolgárságukat.

A kormánypárti politikus közölte, eddig hadigondozotti ellátásra mintegy 42 ezer kérelem érkezett, ebből 27 ezret már el is bíráltak, és mintegy 26 200 ember havonta már meg is kapja a 8850 forintos ellátást.

(MTI)