Magyarország akkor és attól megy előre, ha sokan végzik el lelkiismeretesen a saját munkájukat - mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a Várkert Bazárban, ahol március 15-e alkalmából állami elismeréseket adott át.

A miniszter az 1848-as szabadságharcot felidézve úgy fogalmazott: azokra a magyarokra emlékezünk, akik 171 esztendővel ezelőtt úgy írtak történelmet, hogy az mai napig alakítja életünket és mindennapjainkat.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

"Sok-sok hőstett és önfeláldozás, de még több hozzáértően és becsületesen elvégzett munka, sok nagyszerű helytállás, amiről nem értesülünk, mert a történészek számára csak a legnagyobb tettek jegyezhetőek fel" - fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy ugyan a forradalom katonai értelemben elbukott, de a forradalom követelései a részben a kiegyezéssel, részben pedig azóta megvalósultak, így Magyarország ma szabadságban és békében élhet.

A negyvennyolcasok által megkezdett út és megálmodott álom a magyar szabadságról és a magyar hazáról nem ért véget, nekünk az a szerencsés időszak adatott, hogy immár harminc éve szabadon élhetünk, ma a szabadságért nem kell olyan áldozatot vállalni, mint amelyet akkor kellett - emelte ki.

Úgy vélte: Magyarország a mai napig is akkor és attól megy előre, ha sokan végzik el lelkiismeretesen a saját munkájukat.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Ezért köszönetet mondott azokért a nagyszerű teljesítményekért, amelyeket a díjazottak tesznek hozzá szűkebb szakmájuk, hivatásuk gyakorlásával az emberek életéhez. Szerinte ennek is köszönhető, hogy a Miniszterelnökség az ország államigazgatásának életében kiemelt szerepet játszik.

Hangsúlyozta: ma Magyarország felívelőben van, a gazdaság növekedése kiemelkedően jó, a mindennapok, bár még mindig nehezek, egyre könnyebbek lesznek. Szerinte, ugyanakkor ennek nemcsak gazdasági, hanem emberi dimenziója is van, hiszen az, hogy a mindennapokban, ki hogyan irányít egy intézményt, hogyan viselkedik a saját munkatársaival, meghatározza minden közösség munkájának hatékonyságát.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A nemzeti ünnep alkalmából a miniszter Áder János köztársasági elnök megbízásából Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt kitüntetéseket adott át, valamint Ybl Miklós-díjakat, Mőcsényi Mihály-díjat, Batthyány Lajos-díjat, Magyary Zoltán-díjakat, Műemlékvédelemért - Forster Gyula-díjakat, Régészeti örökségért - Schönvisner István-díjakat, illetve miniszteri elismerő okleveleket adományozott.

(MTI)