Közel 2,2 kilométer hosszúságú kerékpárút épült a Csongrád megyei Kiszombor és Makó között. A Maros folyón átívelő új kerékpárutat Lázár János országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter avatta fel pénteken.

Kép letöltéseFotó: Vári Dénes

A miniszter köszöntő beszédében kiemelte, hogy a kormány mindig támogatni fogja a kistelepüléseken élők életminőségének a javítását, így akár egy kerékpárút megépítését is. Mint mondta, az új út nem csak a fiatalok sportolási lehetőségeit bővíti, hanem segít azoknak a kiszombori polgároknak is, akik a közeli Makón találtak maguknak megélhetést.

Kiemelte, hogy egy ilyen kerékpárút megépítését követően már nem kell szülőhelyéről elköltözni annak, aki esetleg ott nem talál munkát magának, hiszen a szomszédos Makót könnyen, gyorsan és biztonságosan megközelítheti kerékpárral is.

Az új kerékpárút átvezet a két település közötti Maros folyó fölött, s ezzel a gyakorlatban is összeköti a két települést - mondta a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Vári Dénes

Szegvári Ernőné, a nagyközség polgármestere is arról beszélt, hogy az évek óta tervezett kerékpárút megvalósítása mennyire megkönnyíti az ott élők helyzetét, ugyanakkor számítanak a turistákra is, hiszen így már két keréken gurulva is megismerkedhetnek Kiszombor műemlék jellegű központjával.

A beruházás 241 millió forintba került, amelyből 198 millió forint volt a KÖZOP Program támogatása, míg a fennmaradó részt, egy kormányhatározat alapján kapta meg a nagyközség, így önrész megfizetésére nem volt szükség.

(MTI)