Az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció kérdéssorára ma éjfélig lehet válaszolni.

Az InternetKon, az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció második szakaszában május 18-tól nyilváníthatott véleményt minden 14. életévét betöltött magyar polgár az InternetKon20 kérdéssorának megválaszolásával. A véleménynyilvánításra rendelkezésre álló eredeti, július végi határidőt a kormány – a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos javaslatára – két hónappal meghosszabbította, így a polgárok szeptember 30-án éjfélig élhetnek az akaratnyilvánítás lehetőségével.

Az InternetKon jelentősége nem kevesebb, mint hogy valódi párbeszédet indított a szektor képviselői, a polgárok és a kormányzat között, melynek eredményeként, széleskörű szakmai egyeztetés után november 15-re kerülnek a kormány elé azok a döntési javaslatok, amely intézkedések elfogadásával megvalósulhatnak az InternetKon során a polgárokkal közösen kialakított elképzelések.

A konzultációban részt vevő polgárok akaratnyilvánításának eredményeit az InternetKon vezetője október 2-án ismerteti.

(InternetKon)