Magyarország abban érdekelt, hogy erős és sikeres szomszédjai legyenek - jelentette ki a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott hétfői pódiumbeszélgetésen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely kijelentette: Magyarország annak örvendene, ha a közép-európai térség egységesen erősödne. Megállapította: a magyar kártyát az szokta leginkább kijátszani a belpolitikai csatákban, aki nem elég erős ahhoz, hogy a saját teljesítményéből kovácsoljon maga számára politikai tőkét.

Nem tartotta kedvezőnek, hogy nem erős és erősödő államok vezetőivel kell tárgyalniuk, hanem "állandó belső válságokkal, és szuverenitásproblémákkal küzdő országok vezetőivel", de szerinte ez nem szabad változtasson a magyar nemzetpolitika céljain. A miniszter közölte: a magyar kormánynak az a feladata, hogy támogassa a határon túli jó kezdeményezéseket.

A kormány csak támogatni tudja például a vasárnap kezdődött Kolozsvári Magyar Napokat, megrendezni nem tudná. Mindig a rendezőktől függ, hogy egy-egy hasonló rendezvénynek milyen hozzáadott szellemi értéke van - mondta a politikus.

A fórumot követő sajtóbeszélgetésen az MTI kérdésére Gulyás Gergely közölte: nem tudnak arról, hogy Románia változtatott volna azon az álláspontján, hogy kedvezően fogadja a magyarországi gazdasági fejlesztési program erdélyi kiterjesztését. Reálisnak nevezte, hogy a gazdaságfejlesztési programot 2019 elején hirdessék meg.

Úgy vélte, a 2019 első fél évére esedékes soros román EU-elnökség fontos feladata lesz a zavartalan ügymenet biztosítása egy olyan időszakban, amikor az európai parlamenti választások határozzák meg a politikát.

Magyarország mindig örül, ha az EU-hoz újabban csatlakozott országok valamelyike látja el a soros elnökséget - tette hozzá Gulyás Gergely. Hozzátette azonban, hogy az EP-választások időszakában kevesebbet lehet elérni az unióban, mert mindenki a voksolásra figyel.

(MTI)