A Miniszterelnökség képviseletében, részt vett és tolmácsolta Dr. Latorcai Csaba Kiemelt Társadalmi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkársága üdvözlő szavait Dr. Galik Gábor főosztályvezető azon a konferencián, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár "Megemlékezések – emlékezésformák" címmel rendezett Budapesten.

A Helyettes Államtitkár üzenetében kiemelte a Holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódó megemlékezések és programok megvalósítása keretében átfogó zsinagóga rekonstrukciós és temető felújítási program indult meg. Emlékeztetett arra, hogy a vészkorszak idején a mártírok és az embermentő hősök kivételes tettei és helytállása, máig formálja világképünket, megerősítve identitásunkat, önbecsülésünket.

Latorcai Csaba a konferencia megnyitásakor üdvözölte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem döntését, amellyel Európában az első felsőoktatási intézményként minden szakon kötelezővé tette a holokauszt oktatását, és további nagyon sok sikert kívánt a Magyar Nemzeti Filmalap által 321,6 M HUF-fal támogatott, Cannes-ban a zsűri nagydíját elnyert Saul fia című film alkotóinak.

(Miniszterelnökség)