Hódmezővásárhely az ország egy olyan pontja, ahol szükség van a művészekre - jelentette ki Lázár János vasárnap a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóján.

(A Vásárhelyi Televízió felvétele.)

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy az első kiállítást megrendező Tornyai János, majd Galyasi Miklós, aki később felismerte, hogy a század eleji kiállítás folytatására szükség lenne és mindazok, akik a 62 Őszi Tárlatot megrendezték, vásárhelyeik voltak vagy kötődtek a településhez.

Kép letöltéseLázár János: a bennünket körülvevő világ lehet szép Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTIAz, hogy a tárlat az évtizedek során megmaradhatott, nem csak a kultúrpolitikának, nem is a várospolitikának volt köszönhető, hanem annak, hogy Hódmezővásárhely polgárai mindig szerették a szépet - hangsúlyozta a politikus. A 20. század vérzivatarai, háborúk, forradalmak, vagyonelvételek, államosítások közepette a hódmezővásárhelyiek képesek voltak ragaszkodni a széphez, a jóhoz. Az itt élők végtelenül optimisták, hisznek a jövőben és a jelenben is, éppen azért úgy gondolják, a bennünket körülvevő világ lehet szép - fejtette ki a miniszter.

Lázár János úgy fogalmazott: polgármesterként azért támogatta a tárlat megszervezését, mert be szerette volna bizonyítani a helyi közösségnek és a tágabb környezetnek azt, hogy bármilyen körülmények között élünk is, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy az élet lehet szép és jó.

A politikus rámutatott: ez különösen fontos azért is, mert akik művészként élik világukat, ennek nap mint nap az ellenkezőjét tapasztalhatják személyes sorsuk okán. Kevés elismerés, megbecsülés jut nekik, ezért a politikus különösen büszke arra a városra, amely megalapította az őszi tárlatot és azokra a polgárokra, akik ragaszkodtak a kiállítás megmaradásához.

Kép letöltéseLátogatók a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlaton Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

A Vásárhelyi Őszi Tárlat a legnagyobb hagyományokkal bíró hazai kortárs képzőművészeti seregszemle. A december 6-ig látogatható kiállításon 162 művész 252 alkotását mutatják be: 135 festmény, 50 grafika, 63 plasztika, valamint négy egyéb, műfajilag be nem sorolható mű került a falakra. A hagyományoknak megfelelően a megnyitón adták át a tárlat elismeréseit, a fődíjat, a Tornyai-plakettet Gaál József Munkácsy Mihály-díjas festő-, grafikus- és szobrászművész, művészeti író, tanár kapta.

Kép letöltéseGaál József a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóján Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Gaál József kapta az idei Tornyai-plakettet

Gaál József Munkácsy Mihály-díjas festő-, grafikus- és szobrászművész, művészeti író, tanár kapta a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet. Az elismerést Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere adta át a képzőművészeti seregszemle megnyitóján az Alföldi Galériában.

Tanulmányait az idén 55 esztendős művész a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafika szakán végezte, ahol Raszler Károly, Kocsis Imre és Rozanits Tibor voltak a mesterei. Gaál József 1993-óta óta tanít, jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő tanszékének egyetemi docense. 1983-tól rendszeresen szerepel hazai és külföldi kiállításokon. Munkái helyet kaptak a Magyar Nemzeti Galériában és számos magyarországi múzeumban.

Kép letöltéseLátogatók a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlaton Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

A 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóján összesen 19 elismerést adtak át. A Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat Mórocz István grafikusművész nyerte el. A fiatal művész 2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán Eszik Lajos és Szurcsik József tanítványaként.

A Magyar Művészeti Akadémia által felajánlott díjban Gallov Péter grafikusművész részesült, az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját Dobó Bianka képzőművész kapta. A kiállítás fődíján túl Hódmezővásárhely városa adja az Endre Béláról, valamint az Galyasi Miklósról elnevezett díjakat is: előbbi mesterdíjat Nagy Attila, utóbbi nívódíjat Szvet Tamás szobrászművész vehette át. A felsőoktatási intézmények festő szakának végzős hallgatóinak meghirdetett Fiatal Festők Nívódíjában Bíró Botond festőművész részesült.

(MTI)