Megújult a nemzeti emlékhely a rákoskeresztúri Új köztemetőben, a 250 millió forintos felújítás mintegy két hektáros területet érintett.

Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke a csütörtöki sajtóbejáráson elmondta: a felújítás a 298-as, a 300-as és a 301-es parcellát érintette, valamint a kiszolgálórészként funkcionáló 297-es parcellát, ahová 301 nyírfát ültettek.

A felújítás közművesítéssel kezdődött, öntözőrendszert telepítettek, gyepszőnyegeket fektettek le, a kövezeteket megújították, kegyeleti pihenőhelyeket alakítottak ki, díszkutakat létesítettek, valamint térfigyelő kamerarendszert is kiépítettek. Továbbá felújították a Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész által megálmodott tájműnek a részeit - mondta Radnainé Fogarasi Katalin.

Tájékoztatása szerint Nagy Imre egykori miniszterelnök sírját a családdal egyeztetve "nagyon puritánul" újították fel.

Kép letöltéseFotó: Kovács Tamás, MTIKözölte, hogy az érintett területen több mint négyszáz síremlék van. A kéthektáros területet nem egészen hat hét alatt újították fel. A felújítás 250 millió forintba került, és rendkívüli kormányzati intézkedés alapján valósulhatott meg.

Radnainé Fogarasi Katalin szólt arról is, hogy az emlékhelyre június 16-án Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 56., illetve újratemetésük 25. évfordulójára a többi emlékező mellett számos busszal érkeznek majd 56-os hősök.

A Nemzeti Örökség Intézete korábban közleményében az említett parcellákról azt írta, hogy azok napjainkban az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékező rendezvények egyik legfontosabb színterei. Az 1945 utáni magyar történelem "temetői emlékhelye", ahová az 1945 és 1956 utáni törvénytelen perekben, hamis vádak alapján elítélt és kivégzett politikusok, katonák, közéleti személyiségek, munkások, diákok és parasztok földi maradványait temették.

(MTI)