Összesen 31 674-en nyilvánítottak véleményt az InternetKon20 kérdéssoráról.

Az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) húsz pontból álló kérdéssora kapcsán a polgárok a legfontosabbnak azt tartották, hogy mindenki számára hozzáférhető és megfizethető legyen a szolgáltatás, a digitális fejlesztések eljussanak a felnövekvő nemzedékekhez, és minél hatékonyabb legyen a gyerekekre leselkedő veszélyekkel szembeni fellépés – mondta el sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás.

Az InternetKon előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos közölte: a konzultáció február elején indult honlapját mintegy 220 ezer látogató kereste fel, valamint a kérdéssor kitöltőinek ötöde mobileszközön válaszolt. 25 ezernél többen tették meg ezt az InternetKon honlapján keresztül, közel három és fél ezren Facebook-profiljukon, valamivel több, mint háromezren pedig ügyfélkapun keresztül.

Kép letöltéseMintegy 32 ezren töltötték ki az InternetKon20-at Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Hangsúlyozta: a résztvevők akaratnyilvánítása világos és egyértelmű. Mint mondta, a válaszokat, az iránymutatásokat "a kormány megértette, úgy fogunk cselekedni, amely irányokat az InternetKon keretében a polgárok meghatároztak".

Deutsch Tamás jelezte: a válaszadók a szolgáltatás olcsóbbá tétele érdekében a verseny serkentését és az internetre kirótt adó csökkentését támogatták a legnagyobb arányban, a rászorulókat segítő alapcsomagra jogosultak körét pedig a lehető legszélesebbre szabnák, ráadásul az ebben résztvevők számára nem tennének kötelezővé digitális kompetenciaképzést.

A legtöbben azt támogatták, hogy minden településen legyen legalább egy közintézmény és egy közterület, ahol ingyenesen elérhető szélessávú wifi-hálózat, és ugyancsak fontosnak tartották a netsemlegességet, azaz, hogy a szolgáltatók ne részesíthessenek előnyben bizonyos adatforgalmazókat.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

A válaszadók legtöbbje úgy gondolta, hogy a köznevelési rendszerben minden vonatkozásban bővítsék az informatikai lehetőségeket, ennek része az informatikai órák számának emelése is, ám ez nem mehet a nélkülözhetetlen hagyományos készségek, így az írás és az olvasás elsajátításának rovására.

Egyértelműen azt támogatták a válaszadók, hogy olcsóbbá és egyszerűbbé kell tenni a szupergyors internetes hálózatok kiépítését – említette meg Deutsch Tamás, aki az ezzel kapcsolatos kormányzati lépéseket a konzultáció már kézzelfogható eredményei egyikének nevezte, és kiemelte: a legtöbb válasz amellett állt ki, hogy ezekben a fejlesztésekben lehetővé kell tenni a hazai kis- és középvállalkozások részvételét.

A gyermekvédelem területén – a szakértőkkel egybehangzóan – a polgárok a mainál súlyosabb büntetések és azok következetesebb alkalmazása mellett álltak ki, támogatva a gyermekek biztonságosabb internetezését elősegítő képzések, tájékoztatók erősítését, az internetes zaklatás ellen pedig egyszerre lépnének fel megelőzéssel és a jog szigorával.

"A magyar sajtónyilvánosság minden szeletében a személyiségi jogvédelem erősítése mellett vannak a polgárok" – mondta a miniszterelnöki biztos, hozzátéve, a válaszadók szigorúbb és következetesebb fellépést tartanak szükségesnek az internetes csalókkal szemben, valamint az e-kereskedelmet támogató szabályozás megalkotása pártján állnak.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Deutsch Tamás közlése szerint a válaszadók egyaránt támogatandónak látják a hazai startup- és a sikeres kis- és középvállalkozásokat, az InternetKon sikereként említve, hogy megjelent már a hazai kis- és középvállalkozások tulajdonosainak, munkatársainak informatikai képzését támogató pályázati felhívás.

Szólt arról is, a polgárok egyértelműen a nyílt forráskódú szoftverek fokozott elterjedését támogatják a közigazgatásban, és döntő többségük úgy gondolja, hogy már a közös uniós fellépés előtt is indokolt, hogy Magyarország lépjen annak érdekében, az "alig adózó multinacionális cégek is kivegyék a részüket a közteherviselésből és a digitális ökoszisztéma fejlesztéséből".

A válaszadók döntő többségének az az álláspontja, hogy mindenki olcsón, legálisan és egyszerűen juthasson az interneten filmekhez, zenékhez, játékokhoz vagy más jogvédett tartalmakhoz – jelentette ki a miniszterelnöki biztos a sajtótájékoztatón a torrent témájával kapcsolatban.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly október 31-én a Kossuth Rádióban jelentette be, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről. Január elején lett az internetről szóló nemzeti konzultáció kiemelt médiapartnere a közszolgálati média.

A konzultáció során végül húsz kérdésben nyilváníthatott véleményt minden, 14. életévét betöltött magyar állampolgár. A folyamatot a nyáron két hónappal meghosszabbították, Deutsch Tamás pedig a napokban több konferencián is jelezte: november közepére állítják össze azt a több tucat javaslatot a kormány számára, amelyek a válaszadók többségi véleményét mutatják, s amelyek hosszabb időre megszabhatják az internetes fejlesztések hazai irányát.

(MTI/InternetKon)