Nemzeti művelődésiházépítési-programot indít a kormány, hogy visszaadja a kisközösségeknek az együttlét, a szabadidő értelmes eltöltésének lehetőségét - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Csanádalbertin.

Lázár János az ötszáz lakosú Csongrád megyei község új művelődési házának átadásán elmondta, a kormány minden magyar kistelepülésnek fölajánlja az együttműködését, hogy sikerüljön megteremteni a boldogulás lehetőségét munkahelyek létrehozásával, a közösség összetartozását, a szabadidő kulturált eltöltését biztosító intézmények kialakításával.

A háború előtt egyházi és civil közösségek léteztek Csanádban is. A kormány a helyi művelődési ház építésének támogatásával nem tett mást, mint újra megteremtette annak lehetőségét, hogy az itt élők találkozzanak, együtt lehessenek - közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

"Olyan közösségben szeretnénk élni Magyarországon, ahol egy kistelepülésen az emberek újra felelősséget vállalnak egymásért, ahol képesek megbeszélni a falu, az ország vagy épp a család aktuális ügyeit, sőt képesek segíteni is egymásnak" - hangsúlyozta a miniszter.

Csjernyik Zoltán (független) polgármester elmondta, a falu lakói nagyon várták a művelődési ház építését. A község a rendszerváltozás előtt ugyanis egyike volt azon kevés településnek, ahol nem működött művelődési ház. Sőt a faluban - az érvényben lévő építési tilalom miatt - lakóházak sem készülhettek, ezért sok fiatal volt kénytelen elköltözni.

A kormány 2014 decemberében döntött arról, hogy 150 millió forinttal támogatja a művelődési ház kialakítását. Az 542 négyzetméteres épületet Sárai Róbert tervezte, a kivitelezést a Bodrogi Bau Kft. végezte. A központ több mint 300 négyzetméteres nagyterme alkalmas kulturális események, lakossági összejövetelek megrendezésére, de felépítésének köszönhetően pár órás átalakítással sportolásra alkalmas térré lehet változtatni - közölte a polgármester.

(MTI)