Össze kell hangolni a közösség kezében lévő szervezetek, közműszolgáltatók, pénzintézetek, az önkormányzatok tevékenységét annak érdekében, hogy az emberek magasabb színvonalú és olcsóbb szolgáltatást kapjanak - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen.

Lázár János az ország első, valamennyi önkormányzati és közszolgáltatáshoz kapcsolódó ügy intézését egy helyszínen lehetővé tevő központ átadásán elmondta, a szolgáltatások minőségének javításában a digitalizáció még kihasználatlan lehetőségeket tartogat.

A politikus kifejtette, a 2014-ben kezdődött kormányzati ciklus egyik legnagyobb eredménye, hogy sikerült visszaszerezni a 1997-ben privatizált áram- és gázszolgáltató-szektor jelentős részét.

A magánosítás következményeként Magyarországon jelentősen megnőtt a lakossági víz, áram, gáz és hulladékszállítás ára, és ez az otthonokat szinte már fenntarthatatlanná tette. A magyar családok 2010-ben már jövedelmük 30-35 százalékát fordították a közműszámlák kifizetésére, sokkal nagyobb részt mint Nyugat-Európában - mondta Lázár János.

A kormány célja, hogy 4 millió háztartás minél olcsóbban jusson gázhoz és áramhoz, ennek egyik módja, hogy az állam részt vesz az ár kialakításában. A másik eszköz, hogy az állam tulajdonosként is szerepet vállal - tudatta a miniszter.

A Nemzeti Közművek Zrt. ma szinte minden magyar háztartás számára jól, üzembiztosan és európai összehasonlításban viszonylag olcsón biztosít gázszolgáltatást. Tavaly már az áramszolgáltatásban is megjelent az állam a Démász Zrt. megvásárlásával - közölte a politikus.

Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta: a városházán, az egykori okmányiroda helyén kialakított központban az emberek egy helyen intézhetik az önkormányzathoz, illetve a városban működő valamennyi közműszolgáltatásokhoz kapcsolódó tennivalóikat, összesen 119 ügytípust.

Előzetes számítások szerint évente 60 ezer ügyfél veszi majd igénybe a központ szolgáltatásait - mondta a polgármester. Hozzátette: az ügyintézést egyszerűbbé teszi, hogy az érkezők online foglalhatnak időpontot.

Kóbor György, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az új ügyfélközpont az első, ahol közös arculattal jelenik meg a villamosenergia- és földgázszolgáltatás a fogyasztók előtt.

(MTI)