A minimálbér emelése és a járulékcsökkentés együtt eredményezhet 40 százalékos béremelkedést - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 71. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen.

Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a nap folyamán megkötött, több évre is intézkedéseket meghatározó bérmegállapodással indokolta kijelentését, mondván, a minimálbér emelése és a járulékcsökkentés együtt eredményezhet 40 százalékos béremelkedést.

Ennek feltétele, hogy a teljes foglalkoztatás és a munkaalapú társadalom működjön Magyarországon - tette hozzá. Lázár János közölte, a minimálbér emelése egymillió embert érint 2017-ben és 2018-ban a vállalati szektorban.

Állami alkalmazásban közel 200 ezer ember dolgozik minimálbéren, azaz összesen 1,2 millió embernek fontos a bérmegállapodás - részletezte. Hangsúlyozta azt is, hogy a megállapodás a béremelés mellett a munkaadói járulékok csökkentését is tartalmazza.

 

Most végre, 25 év után megkezdődött a járulékok csökkentése

 

- hangoztatta. Hozzátette: most 28 százalékos járulékfizetési kötelezettség van, amit szeretnének 13-14 százalékra levinni. Lázár János azt mondta, a következő években megnézik, milyen béremelések lesznek, és a további járulékcsökkentés ettől függ majd.

Ismertetése szerint jövőre a bruttó minimálbér 127 500 forint lesz a jelenlegi 111 ezer forint helyett, 2018-ban az összeg nyolc százalékkal 138 ezer forintra emelkedik. A garantált bérminimum jövőre 129 ezer forintról 161 ezer forintra nő, 2018-ban pedig 180 500 forintra - mondta.

A miniszter azt mondta, a járulékcsökkentés 2018 után, a megállapodás után is folytatódik, 2022-ig állapodtak meg kétszázalékonkénti járulékcsökkentésről. Úgy fogalmazott:

 

az elmúlt évtized legfontosabb eredménye az, hogy egy jobboldali kormány a munkaadók és a munkavállalók közreműködésével létre tudott hozni egy hosszú évekre szóló bérmegállapodást.

 

Komoly eredmény, hogy a Fidesz ezt tető alá tudta hozni, mert a béremelésről baloldali pártok "blabláznak", de semmi nem történik - közölte. Szerinte azért lehet béremelés, mert a magyar gazdaság jelentősen erősödött az elmúlt években.

Európa gyengül, gazdasági kilátásai nem tiszták, ehhez képest Magyarországon stabil, teljesen világos gazdasági helyzet van - mondta, hozzátéve: a "fundamentálisan" rendbe rakott gazdasági környezet alapozhatta meg a megállapodást.

Lázár János kitért arra, hogy ma 4,4 millió ember dolgozik az országban, a kormány rendbe rakta a költségvetést, csökken az államadósság. Ha parlament vállalná, akkor akár hiány nélkül is el lehetne fogadni a költségvetést - tette hozzá. Kérdésre beszélt arról, hogy a miniszterelnök jövő héten újra tárgyal a nyugdíjasokkal a nyugdíjemelésről.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A kormány négy ponthoz ragaszkodik

A magyar kormány négy ponthoz ragaszkodik a betelepítési kvótákról szóló uniós vitában - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János elmondta: olyan javaslatot tudnak elfogadni, amely nem ír elő kötelező kvótát, fontosnak tartja az uniós határvédelmet, nem teszi lehetővé, hogy hosszú távon működjenek belső határellenőrzési pontok, továbbá minden országnak a saját kultúrája, identitása és lehetőségei szerint határozza meg a szolidaritást.

Utóbbival összefüggésben azt mondta: szeretnék, ha a külső határvédelmi kiadásokat, a kibocsátás helyszínén indított programokat és a hotspotok felállításának támogatását is szolidaritásként értékelné az unió. Ha ezt az Európai Bizottság jóváhagyja, akkor Magyarország kész az együttműködésre - közölte.

A magyar és például a lengyel kormány is azon az állásponton van, hogy nem megszervezni, hanem megállítani kell a migrációt, míg Németország és mások legitimálnák a bevándorlást - mondta, úgy összegezve: nehéz lesz a két vélemény közé hidat verni, ezért elhúzódó, nagy vitára számít. Egyúttal üdvözölte, hogy a visegrádi négyek egységesek a kérdés megítélésében.

A tárcavezető azt is bejelentette, hogy a kormány 53 milliárd forintot hagyott jóvá szerdán a határvédelmi feladatokra, vagyis egyebek mellett a határzár működtetésére, bérekre, rendőrök és katonák felszerelésére, és az infrastruktúrára. Megjegyezte: eddig összesen 150 milliárd forintot fordítottak ilyen célokra.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Új büntetőeljárási törvénycsomag kerül a Ház elé

A kormány új büntetőeljárási törvényt nyújt be a parlamentnek januárban - közölte a Miniszterelnökség vezetője. Trócsányi László igazságügyi miniszter kétéves egyeztetés után tárta a kormány elé a készülő kódexet, amely reményei szerint közkonszenzuson alapul. Lázár János a jogszabály céljaként jelölte meg az eljárások gyorsítását és hatékonyságának növelését, az áldozatvédelem erősítését.

A javaslatról ötpárti egyeztetést kezdeményeznek. A csomagot januárban nyújtják be a parlamentnek, és 2018 nyarán léphet hatályba a törvény - ismertette.

A minisztert kérdezték Tarsoly Csaba, a Quaestor volt vezetője nyilatkozatáról is. Azt felelte: az előzetes letartóztatásban lévő volt cégvezető köztörvényes tolvaj, kritikáit nem veszi figyelembe. Hozzátette: az interjút olvasva az a benyomása, hogy Tarsoly Csaba szerint a brókercég csődjéért mindenki felelős, csak ő nem.

"Nem kevesebbet állít, hogy lassan most már Jézus Krisztus a felelős azért, hogy a Quaestor csődbe ment, ahelyett, hogy bevallaná, hogy hány 10 milliárd forintot lopott el" és visszaadná azt - fogalmazott, egy hosszú ideje börtönben lévő ember üres vagdalkozásnak minősítve a nyilatkozatot.

Megkérdezték az interjúban szereplő Duna City-projektről is, amelyet Tarsoly, állítása szerint, Ghaith Pharaon szaúdi üzletemberrel közösen valósított volna meg. A miniszter közölte: kormányülésen nem volt ilyen beruházásról szó. Arra pedig, hogy sajtóhírek nyílt titkosszolgálati játszmaként írtak a Pharaon-ügyről, azt mondta: nyugtató teát javasolna mindenkinek, lassan egy komplett kémregény bontakozik ki. Nem tartja komolynak ezeket a híreszteléseket, a magyar hatóságok a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésén feltárták a történteket.

A miniszter álláspontját kérték a Gyárfás Tamás úszószövetségi edző és több úszó közötti vita ügyében. Megerősítette Szabó Tünde sportállamtitkár közlését, miszerint a helyzet mielőbbi rendezésében érdekeltek, mert az veszélyezteti a vizes világbajnokság sikerét és a fejlesztéseket. Hozzátette: a kormány nem kívánja a vitát befolyásolni.

Lázár János kapott kérdést az Országgyűlés előtt fekvő, muzeális intézményekről szóló törvényjavaslatról is. Az indítványt azzal indokolta, hogy Károlyi György és felesége 99 évre használatba kapta a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyt, amelyet saját ráfordítással építettek újjá.

Az eredeti tulajdonos leszármazottja két, dédanyjáról és dédapjáról készített Benczúr Gyula olajfestményt szeretne visszakapni, amely bizonyíthatóan a kastélyban volt, azonban az állam egy feltételezett tolvajtól korábban megvette, és most a nyíregyházi múzeumban látható. A törvénymódosítás azt szolgálja, hogy a dédunoka használatába kerülhessen a két műtárgy.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A kormány kész az egyeztetésre Ausztriával

Lázár János elmondta, Magyarország tudomásul veszi, ha Ausztria az Európai Bírósághoz fordul a paksi atomerőmű-beruházás miatt, de Magyarország inkább egy egyeztetési mechanizmus közös kidolgozását javasolja.

Közölte: a magyar kormány kész az osztrák kormánnyal - a kétoldalú együttműködés keretein belül - egyeztetési mechanizmust kidolgozni, amely a Paks II. kapacitás-fenntartásával kapcsolatos összes adat, információ, építkezés megismerését lehetővé teszi Ausztriának.

Jó lenne, ha a bíróság helyett egy egyeztetési mechanizmust vállalnának az osztrák szomszédok - tette hozzá, megjegyezve, annak nincs halasztó hatálya a beruházásra, ha Ausztria bírósághoz fordul.

A miniszter azt mondta, optimista, hogy az osztrák kormány tagjaival képesek lesznek jó együttműködést kialakítani. Jelezte, tiszteletben tartják az osztrák politikai pártok konszenzusát az atomenergia ügyében.

Emlékeztetett arra, hogy a paksi atomerőmű ügyében indult uniós kötelezettségszegési eljárás lezárult, és a tiltott állami finanszírozás miatt indult vizsgálat is lezárulhat decemberben. Véleménye szerint 2017-18-ban "érdemi" építkezés lehet Pakson.

Elmondta, a magyar kormány azért állapodott meg Oroszországgal, mert az övé volt a legkedvezőbb pénzpiaci ajánlat az erőmű-beruházásra. Hozzátette: Magyarország azonban ragaszkodik az előtörlesztéshez és a kamatfeltételek rendszeres felülvizsgálatához. Folyamatosan vizsgálni kell, hogy az orosz hitel mennyire versenyképes - magyarázta.

Kifejtette: most, hogy Magyarországot felminősítették, a kormánynak meg kell vizsgálnia, hogy az Oroszországtól kapott hitel kamatfeltételei és az új piaci feltételek milyen viszonyban vannak egymással. "Meg fogjuk vizsgálni, hogy ha most vennénk fel ezt a hitelt", akkor az versenyképes lenne-e - mondta.

Szólt arról is, hogy az Európai Bizottság 2015 szeptemberében világossá tette, a projekt műszaki, technikai értelemben minden uniós sztenderdnek megfelel. Azt kérte, Jávor Benedek európai parlamenti képviselő az újabb feljelentésekkor nagyobb körültekintéssel járjon el.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Beszélt az uniós agrártámogatásokról is. Elmondta, hogy jövő év tavaszán, de legalább nyár közepére kiírják az összes pályázatot. Eddig a teljes keret 76 százalékára írtak ki pályázatot 984 milliárd forint értékben, összesen 42 kiírás jelent meg - részletezte.

Kitért arra, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal feladatait januártól részben a Miniszterelnökség, részben az államkincstár veszi át. Elmondta, a hivatal működésével kapcsolatban vannak problémás ügyek. Hozzátette: a hivatal több mint 80 munkatársa áll bíróság előtt egy fiktív támogatással kapcsolatos ügyben, és az adóhivatal is büntetőeljárást indított költségvetési csalás ügyében.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)