Budapesten 2014. július 24-én felavatták a Kálvin téri református templomot, kriptát és a Ráday Gyűjteményt mint történelmi emlékhelyet. A Fáy András-emléknappal egybekötött avatáson köszöntőt mondott Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) elnöke, és beszédet mondott Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke. Közlemény.
A Nemzeti Örökség Intézete és a Fáy Társaság szervezésében Fáy András halálának 150. évfordulóján elsők között avatták fel a felújított Kálvin téri református templomot, kriptát és a Ráday Gyűjteményt mint történelmi emlékhelyet.
A Nemzeti Örökség Intézete azon dolgozik, hogy az emlékhelyeket találkozási és emlékezési pontokként népszerűsítse – mondta el Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a NÖRI elnöke, majd hozzátette, hogy olyan közösségi terek kialakításán munkálkodnak, amelyeket minden állampolgár a magáénak érezhet.
Az intézet elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a történelmi emlékhelyek nemcsak a magyar történelem jelentős fordulópontjaira emlékeztetnek bennünket, hanem erősítik nemzeti identitásunkat. Jelenleg 47 történelmi emlékhelyet tartunk nyilván, amelyek mindegyikét egységesen megjelölte a Nemzeti Örökség Intézete.
Fáy Andrásra emlékezve megkoszorúzták az altemplomban található sírját, majd emlékülésen idézték fel a „haza mindenesének” életét és munkásságát. A jubileumi évfordulóra a Magyar Nemzeti Bank emlékérmet bocsátott ki, amelyet a helyszínen mutattak be.
A rendezvényt megelőzően Bacskai Bálint református lelkipásztor tartott istentiszteletet.
(Nemzeti Örökség Intézete)