Hét új szociális bérlakást adtak át a Csongrád megyei Maroslelén. A rendezvényen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, három dolog szükséges ahhoz, hogy az alföldi településekről ne vándoroljanak el a fiatalok, és ezekben kiemelt támogatást nyújt a kormány: a munka, az oktatás és az otthonteremtés.

Lázár János, aki a térség országgyűlési képviselője is, sajtósának tájékoztatása szerint az átadási ünnepségen arról beszélt, hogy az alföldi ember ragaszkodik otthonához, és csak szükség miatt hagyja el.

Kép letöltéseFotó: Rosta Tibor/MTI

Hangoztatta, három dolog fontos ahhoz, hogy az alföldi és a kelet-magyarországi településekről ne vándoroljanak el a fiatalok, ezért ezekben a kormány kiemelten igyekszik támogatni az érintett településeket.

Ezek közül az első a munka - fejtette ki a miniszter, aki komoly sikerként értékelte, hogy a választókerületben, Hódmezővásárhely és Makó térségben a 2010 körül még 12 százalékos munkanélküliséget sikerült 6 százalék alá szorítani. Maroslelén is sokkal kevesebben vannak munka nélkül, mint 2010-ben - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Rosta Tibor/MTI

A második fontos terület az oktatás, a nevelés - mondta. Kiemelte: nagyon fontos, hogy a térségben élő gyerekek olyan nevelést kapjanak, amely lehetőséget ad nekik, hogy képességeik, szorgalmuk, tehetségük szerint boldoguljanak az életben. Az Alföldön és Kelet-Magyarországon különösen fontos, hogy az oktatás esélyt adjon a fiataloknak, hiszen sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint a nagyvárosokban vagy a fővárosban - mutatott rá.

A harmadik pedig az otthon - mondta el Lázár János, hozzátéve: ezúttal hét új otthon létrehozását támogatta a kormány Maroslelén, a települési önkormányzat kezdeményezésére. Ez hét fiatal családnak jelent jó kezdetet a családalapításhoz - fűzte hozzá.

Kép letöltéseFotó: Rosta Tibor/MTI

Martonosi György, a település független polgármestere, aki szintén részt vett az átadáson, telefonon az MTI-nek elmondta: két évvel ezelőtt döntött bérlakások építéséről a képviselőtestület a helyi lakásigények miatt.

Elkészíttették a ház költségvetését, ezt követően a polgármester felkereste Lázár Jánost, aki "azonnal a projekt mellé állt". Egy évvel ezelőtt kaptak 130 millió forintot a lakásépítésekhez, amelyek így száz százalékos kormánytámogatással valósultak meg. Jelezte: jóval több pályázat érkezett, mint ahány lakás elkészült.

Kép letöltéseFotó: Rosta Tibor/MTI

A település vezetője közölte: hét lakást építettek, amelyek 48-52 négyzetméter alapterületűek, egyszobásak, egy másfél szobás van köztük. A lakásépítés célja, hogy a településhez kötődő fiatalokat ott tartsák - hangsúlyozta Martonosi György.

(MTI)