Zajlanak az egyeztetések a magyar és az osztrák kormány között arról, hogy Ausztria miért zárta le lényegében a hegyeshalmi határátlépési pontot - közölte Lázár János, aki Kötcsén – a polgári piknik helyszínén – nyilatkozott szombat délelőtt a sajtónak a bevándorlási helyzetről.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter az M1 aktuális csatorna műsorában sugárzott nyilatkozatban a tárcavezető azt mondta: az osztrák–magyar határon szolgálatot teljesítő burgenlandi rendőrség, „miután a szövetségi kormánytól nem kap világos utasítást”, nem tudja, mit csináljon, ezért zárva tartja a határt, ami 10-30 kilométeres dugóhoz vezet ott. „A bevándorlók nem zavarják a közúti közlekedést, Ausztria mégis lezár” – fogalmazott.

Kép letöltéseFotó: Varga György, MTI

Lázár János arról is beszélt, hogy Vámosszabadiból 200 bevándorló tart az osztrák határ felé, majd jelezte: az osztrák állami szerveknek el kell dönteniük, mit fognak tenni.

Közölte: a szombatra virradó éjszaka folyamán 104 busszal 4500 olyan bevándorlót vittek Hegyeshalomra, akik az M1-es autópályán, az 1-es számú vasúti fővonalon és a Keleti pályaudvarnál tartózkodtak. A magyar hatóságoknak arra volt mandátumuk az osztrák és a német kormánytól, hogy a saját életüket és a magyar közlekedés biztonságát veszélytető embereket Hegyeshalomra juttassák. A buszok döntő többsége meg is érkezett a hegyeshalmi határhoz – jegyezte meg a miniszter.

Arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy Pintér Sándor belügyminiszter most ment nyaralni, Lázár János azt válaszolta: folyamatos kapcsolatban vannak a belügyminiszterrel.

Arra, hogy milyen most a magyar viszony Angela Merkel német kancellárral, a Miniszterelnökség vezetője úgy reagált: továbbra is szövetségesi és teljesen konstruktív. „Azt hiszem, a német kormány belátja, hogy az a nyilatkozat, amellyel felhívta a Magyarországon tartózkodó bevándorlókat, hogy menjenek Németországba, az nem volt pontos” – fogalmazott.

Hangsúlyozta azt is: a magyar kormány a jövőben is eleget tesz schengeni kötelezettségeinek. „Ha mi nem leszünk Schengen, akkor minket is kihagynak belőle” – mondta, fontosnak nevezve, hogy a magyar-szerb határon a biztonsági határzár mihamarabb megépüljön, amiről várhatóan hétfőn tárgyal is a nemzetbiztonsági kabinet.

(MTI)