Budapesten, Nagykanizsán és Szegeden is újabb botlatókövek emlékeztetetnek a holokauszt zsidó és roma áldozataira. Július 20–23. között 56 helyszínen 77 darab emlékmű készül az áldozatok utolsó ismert lakhelye előtt. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által szervezett programsorozatot a Miniszterelnökség 15.000.000 forint összegben támogatta. A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón dr. Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár is felszólalt.

A Stolperstein akció Gunter Demnig német képzőművész kezdeményezésére indult útjára annak felismerését követően, hogy kevés figyelem jut a holokauszt névtelen áldozataira.

1943–1945. között emberek milliói tűntek el legtöbbször anélkül, hogy bármi nyom maradt volna utánuk. A botlatókövek ezeket a hiányzó nyomokat teszik újra láthatóvá. A kövek – nevükhöz híven – rövid időre megállítják az arra járókat, és emlékezésre, elgondolkodásra késztetnek – hangsúlyozta Latorcai Csaba.

A járdába beillesztett botlatókövek kb. 10x10 cm betonkőbe elhelyezett réztáblára vésve tartalmazzák az elhurcoltak nevét, születésük és meggyilkolásuk helyszínét és időpontját. Az első botlakókövet 2007. április 27-én helyezték el a Ráday u. 5. számú ház előtt. Országosan közel 200 botlatókő emlékeztet az áldozatokra.

(Miniszterelnökség)