Az emlékezetpolitika eszközével jelentős mértékben hozzá tudunk járulni a magyar közösségek identitásának megerősítéséhez – mondta Dr. Latorcai Csaba pénteken, Beregszászon.

Dr. Latorcai Csaba a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és Szolyvai Emlékparkbizottság, valamint a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet meghívására felszólalt Beregszászon a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából rendezett konferencián és emlékülésen.

A helyettes államtitkár beszédében annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az emlékezetpolitika eszközével jelentős mértékben hozzá tudunk járulni a magyar közösségek identitásának megerősítéséhez, egészséges önbecsülésének kimunkálásához, ezáltal lelki egészségének megőrzéséhez.

Az igazságosság rendjének helyreállítását az szolgálja, ha hasonló gyakorisággal és hasonló mértékű gyásszal emlékezünk az erőszakos halált, kínzást, üldöztetést, kirekesztést és bármilyen egyéb sérelmet szenvedett ártatlan áldozatokra, valamint a velük szolidáris segítőkre és embermentőkre – hívta fel a figyelmet. Latorcai Csaba kiemelte: Magyarország kormánya a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította. A kormány az elmúlt esztendőkben jelentős erőfeszítéseket tett a kommunizmus áldozatai életkörülményeinek javítása érdekében, többek között megtörténik a politikai rehabilitáció címén járó juttatások rendezése is.

A helyettes államtitkár örömét fejezte ki az októberi helyhatósági választáson elért eredmények kapcsán. Magyarország kormánya elismerését tolmácsolva köszönetet mondott a bátor helytállásért és az aktív választási részvételért. A kárpátaljai magyar közösség életerejét bizonyító választási eredményt sikerült elérni – hangsúlyozta Latorcai Csaba, aki látogatása végén koszorú elhelyezésével rótta le kegyeletét Beregszászon a málenkij robotra elhurcolt ártatlan áldozatok emléke előtt.

(Miniszterelnökség)