Dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség Kiemelt Társadalmi Ügyekért Felelős helyettes államtitkára is beszédet mondott Óbudán, azon a megemlékezésen, ahol emlékművet állítottak "Budapest angyala" tiszteletére.

Ángel Sanz-Briz, aki 1944-ben Spanyolország budapesti ügyvivője volt, a nyilas korszakban több mint 5000 magyarországi zsidót mentett meg a nácik és a nyilasok karmaiból azzal, hogy útleveleket, menleveleket állított ki az üldözöttek számára. Tevékenységéért a Világ Igaza kitüntetésben részesült a háború után.

A helyettes államtitkár beszédében méltatta a diplomata és munkatársai korántsem veszélytelen, ugyanakkor mélyen emberséges tevékenységét és megemlékezett mindazokról, akik hozzájuk hasonlóan szolidaritást vállaltak az üldözöttekkel. Köztük arról a több mint 800 magyarról is, akik a Világ Igaza kitüntetésben részesültek embermentő cselekedeteikért.

Latorcai Csaba - a szovjet gulág táborok egyik leghíresebb túlélőjét, Alexander Szolzsenyicint idézve - hangsúlyozta: "A jót és a rosszat elválasztó vékony határ nem az egyes emberek vagy nemzetek között feszül, hanem ott húzódik, minden ember szívében." Éppen ezért fontos, hogy legyen erőnk újra és újra jól dönteni, az életet szolgálni.

(Miniszterelnökség)