Kanada kormányával és egyes ottani szervezetekkel - különösen a magyar gyökerű zsidó közösségekkel - tárgyalt a kulturális együttműködés elmélyítéséről Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A megbeszéléseken - az utolsó, vancouveri állomás kivételével - részt vett Heisler András, a Mazsihisz elnöke is.

A helyettes államtitkár az MTI-nek telefonon arról számolt be, hogy Torontóban találkoztak a helyi zsidó közösség vezetőivel és több olyan kezdeményezéssel ismerkedtek meg, amelyek a magyarországi zsidó közösség számára is mintaként szolgálhatnak arra, hogyan lehet komplex intézményeket létrehozni.

Latorcai Csaba elmondta: elemezték annak lehetőségét is, hogy a magyar körülményekre adaptált közösségi kezdeményezéseket a kormány hogyan tudná támogatni. Torontói befektetők jelezték, hogy készek lennének a kormánnyal együtt magyarországi nonprofit közösségi, kulturális és köznevelési intézményeket szponzorálni.

Elen Angusszal, Ontario tartomány állampolgársági, bevándorlási és nemzetközi kereskedelmi ügyekért felelő miniszterhelyettesével a kulturális együttműködésről, egyebek mellett az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulója alkalmából megrendezendő közös programokról egyeztetett az államtitkár. Kanada a szabadságharc bukása után számos magyar menekültet fogadott be - emlékeztetett.

Winnipegben Latorcai Csaba felkereste a Kanadai Emberi Jogok Múzeumát, amely az ország történelmének vitatott eseményeit is bemutatja. Utalt rá: Magyarországon is viták voltak arról, hogy miként lehet minden szempontból, hitelesen bemutatni a magyarországi holokauszt történetét.

Montreal közelében, Boisbriandban a Nyírtassról származó ortodox zsidó közösség képviselőivel folytatott megbeszélésen a zarándokturizmus infrastruktúrájának fejlesztéséről esett szó, uniós források felhasználásával.

"Mi minden vallás tekintetében, beleértve a zsidót, a katolikust és a reformátust, támogatni kívánjuk a zarándokútvonalak kialakítását és az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztését" - mondta.

A Montreali Holokauszt Emlékközpontban a vészkorszak kanadai - bemutatásának gyakorlatáról folyt eszmecsere. Az államtitkár az MTI-nek nyilatkozva hangot adott annak a véleményének, hogy Magyarország előrébb halad a holokauszt oktatásában, Kanadában ugyanis a holokauszt-oktatás nem kötelező és nem része az alaptantervnek. Elismeréssel szólt ugyanakkor az oktatás és a bemutatás ottani gyakorlatáról.

Az új kanadai kormány külügyminiszter-helyettesével, Peter Boehmmel folytatott ottawai megbeszéléséről szólva Latorcai Csaba elmondta: a két NATO-tag ország egyaránt érdekelt a közel-keleti válság mielőbbi lezárásában, megszüntetve ezzel az Európát sújtó migrációs helyzet fő okát.

A helyettes államtitkár és a Mazsihisz elnöke felkereste a kanadai főváros zsidó közösségi központját is.

A szövetségi örökségvédelmi minisztériumban szintén felmerült az 1956-tal kapcsolatos együttműködés lehetősége. A helyettes államtitkár kijelentette, hogy a magyar kormány kész 25 millió forinttal segíteni a kommunizmus áldozatai ottawai emlékművének megépítését, amelyet az új kanadai kormány is támogat.

Az ottawai német nagykövetségen Latorcai Csaba és Heisler András részt vett a holokauszt áldozatainak szentelt emlékmű adománygyűjtő rendezvényén. A helyettes államtitkár ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a magyar kormány elkötelezett mindkét totalitárius rendszer áldozatairól való megemlékezés mellett.

Elmondta, hogy Andrew Bennett, a kanadai diplomáciai tárca vallásszabadságért felelős utazó nagykövete rendkívüli elismerését fejezte ki a Nemzetközi Holokauszt Emlékezeti Szövetség (IHRA) magyar elnökségének tevékenysége miatt. Latorcai Csaba ismertette a magyar kormány elhagyott zsidó temetők - középiskolai közösségi szolgálat bevonásával történő - felújítását célzó programját, amely egyszerre szolgálja az örökségvédelem és az antiszemitizmus elleni harc ügyét. Szóba került az a lehetőség is, hogy a szomszédos országok kormányai mellett Kanada is Magyarország partnere legyen valamelyik határon túli, magyar gyökerű zsinagóga rekonstrukciójában.

Vancouverben Nina Krigerrel, a kanadai IHRA-delegáció tagjával, a megemlékezési munkacsoport vezetőjével folytatott egyeztetést a helyettes államtitkár. A nyugati parti nagyvárosban találkozott Gina Csanyi-Robahhal, a kanadai roma közösség egyik meghatározó vezetőjével és érdekvédőjével is, akivel egyebek között ismertette a magyar kormánynak a romák felzárkóztatását célzó, a közösséggel partnerségben meghozott lépéseit és a roma önkormányzatok tevékenységét.

Gina Csanyi-Robah egyebek között azt emelte ki, hogy a Kanadába kivándorolt romák gyakran válnak a szervezett bűnözés áldozatává - ismertette a helyettes államtitkár. Hozzátette: legtöbbjük számára csalódással végződik az utazás, hazatérve pedig nehéz helyzet vár rájuk a súlyos anyagi ráfordítások és amiatt, hogy a gyerekeik kiestek a magyar oktatási rendszerből.

Latorcai Csaba azt mondta, hogy nemrég Magyarországon járt vancouveri zsidó vezetők elismeréssel nyilatkoztak a magyar kormány fellépéséről az antiszemitizmus és a gyűlöletbeszéd ellen. Hangsúlyozták, hogy Magyarország a zsidó közösség szempontjából kifejezetten befogadó ország, különösen a jelenlegi európai helyzetben. Felmerült a részükről a magyarországi közösségi látogatások rendszeressé tételének és több magyar kormányzati kulturális program támogatásának a lehetősége is - tette hozzá.

(MTI)