Ünnepi konferenciát szervezett az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Pécs-Normandia Lions Club 2017. május 27-én a hazai és nemzetközi szövetség képviselőinek részvételével. A rendezvényt a konferencia fővédnöke, dr. Latorcai Csaba nyitotta meg.

A Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a Pécs-Normandia LIONS Club méltó folytatója és kiteljesítője az alapítók szellemiségének. Nagyszerű kezdeményezésként - a PTE Gyermekklinika Onkohematológiai Osztályának munkáját is segítve - Pécsett huszonnyolc férőhelyes szülőszállást működtet, amit a leukémiás és tumoros megbetegedésben szenvedő 18 év alatti gyermekeket kísérő szülők térítésmentesen vehetnek igénybe. A Club emellett többek között Családi Napközit, valamint nyári városismereti tábort és utóvizsga-felkészítő tábort is szervez.

A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország Kormánya nagy elismeréssel adózik a szervezet tevékenységének, és emiatt erőfeszítéseit igyekszik a legmesszebbmenőkig támogatni. E törekvés jegyében sikerült biztosítani, hogy a szülőszállás állami finanszírozással működjön. Emellett a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül több alkalommal is részesült a Club állami támogatásban.

Latorcai Csaba azon meggyőződésének is hangot adott, hogy a Pécs-Normandia LIONS Club Közhasznú Egyesület igen sikeres negyedszázadot tudhat maga mögött, és a konferencia programja is bizonyítja, hogy az Egyesület a jövőbe tekintve új célok, új feladatok felé kíván továbbhaladni. Ez az attitűd pedig a további hasznos és hatékony működés egyik alappillére.

(Miniszterelnökség)