A közigazgatás korszerűsítése és ügyfélbarát fejlesztése jegyében a kulturális örökség védelméért felelős tárcaként, a Miniszterelnökség létrehozta a Kormányzati Portál rendszerén belül az oroksegvedelem.kormany.hu internetes tájékoztató oldalt.
Még nem maradtál le semmiről! Május 2-ig még lehet jelentkezni a „NE MENJ EL MELLETTE!” című pályázatra, amelyet általános és középiskolás diákok számára hirdetett meg a Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkárság a Műemléki Világnapon.
Magyarország Kormánya a hazai és határon túli épített és természeti örökség védelmét, megőrzését kiemelt prioritásának tekinti, legyen szó hazai jelentőségű, vagy világörökségi helyszínről – hangsúlyozta megnyitó beszédében Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára azon a kiállításon, amely a székelyföldi Énlaka egyedülálló értékeit, az ottani hagyomány hű építészeti formákat és életmódot mutatja be tablóképek és makettek formájában.
Latorcai Csaba nyitotta meg azt a kiállítást Gyulán, amely az Almásy család kastélyába visszakerült hét festményből és három grafikából álló gyűjteményt tartalmazza.
A Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet a Kulturális Örökség Európai Éve alkalmából általános és középiskolás diákok számára NE MENJ EL MELLETTE! címmel.
A világ műemlékvédelmének legmeghatározóbb szakmai szervezete, az ICOMOS 1984 óta ünnepli a műemlékeket minden év április 18-án. Az idei Műemléki Világnapot az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, a Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkársága és Szentendre Város Polgármesteri Hivatala „Közös örökség – közös felelősség” címmel együtt ünnepli a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 jegyében, Szentendrén.
Az ICOMOS 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a műemlékek világnapját, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára, lehetőségeire és szükségességére. Az első Műemléki Világnap 1984-ben került megrendezésre és az elmúlt 35 év alatt a kezdeményezés világeseménnyé nőtte ki magát.
Latorcai Csaba adta át a Granasztói György-díjat, a „Rómer Flóris Terv - Megújuló magyar műemlékek a Kárpát-medencében” elnevezésű nemzetközi konferencia keretében. A díjban idén Mihály Ferenc, erdélyi származású restaurátor részesült.
„Rómer Flóris terv - Megújuló épített örökség a Kárpát-medencében” című nemzetközi műemlékvédelmi konferencia kezdődött. A Miniszterelnökség által 2015. évben életre hívott Rómer Flóris Terv eredményeiről a Teleki László Alapítvány szervezésében kétnapos tanácskozást tartanak 2018. április 12−13-án Budapesten az Országos Széchényi Könyvtárban.