Elindul a Millenáris Teátrum felújítása és átépítése 2017. január 2-án a 1597/2014. (XI. 3.) Korm. határozat értelmében, ami a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítását is jelenti egyben.

A 3,3 milliárd forintos beruházás kivitelezője a ZÁÉV Építőipari Zrt., a felújítás a Zoboki és Demeter Építésziroda koncepciója alapján valósul meg. Az átalakításhoz szükséges pénzügyi forrást a Millenáris Nonprofit Kft. alapítói jogait gyakorló Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központon keresztül a Miniszterelnökség biztosítja.

Kép letöltéseFotó: Zoboki Építésziroda

A Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakításához szükséges többletforrás biztosításáról 2016. július 1-én döntött a Kormány. Erre azért volt szükség, mert a „Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítása érdekében, a Millenáris E épület átalakításához szükséges kiviteli tervek elkészítése és kivitelezési feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében” tárgyú, uniós értékhatárt elérő, 2015. június 10-én elindított közbeszerzési eljárásra beérkezett legelőnyösebb érvényes ajánlat is meghaladta az eredetileg rendelkezésre álló forrást. A Kormány 1277/2016. (VI. 7.) Korm. határozatában gondoskodott a felmerülő kiadások fedezetéhez szükséges 500,0 millió forint többletforrás biztosításáról.

Az ismételt közbeszerzési eljárásban a legelőnyösebb érvényes ajánlatot a ZÁÉV Építőipari Zrt. adta, a műszaki ellenőrzési feladatokat a Főber Zrt. látja el, míg a koordinálásért a TSPC Mérnökiroda Kft. felel. A beruházás összértéke 3, 3 milliárd forint. A színpad-, fény- és hangtechnikai berendezések a Kormány támogatásával további 608 millió forint értékben opciós tételként rendelhetőek meg.

Kép letöltéseFotó: Zoboki Építésziroda

A beruházás pénzügyi hátterének megteremtődésével párhuzamosan a Millenáris Nonprofit Kft. képviselői folyamatosan egyeztettek a táncszakma szakértőivel a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakításával kapcsolatos elképzeléseikről, hogy mielőbb elindulhasson a felújítás építészeti koncepciójának megalkotása. A tervezés folyamán elsődleges szempont volt, hogy a megújuló Teátrum továbbra is a Millenáris park életének szerves része legyen. Amellett, hogy az épület kialakítása alapvetően a Nemzeti Táncszínház működését kell, hogy szolgálja, belső elrendezésénél az is fontos szempont volt, hogy megőrizze multifunkcionalitását is, és így a Teátrum sokoldalú rendezvényépület maradjon. A Zoboki és Demeter Építésziroda ezeket a feltételeket szem előtt tartva alakította ki az építészeti koncepciót.

Az átépítésre kerülő színházépület a park felé bővül, így megszűnik a jelenleg az épület előtt található szabadtéri színpad. Ezen a területen alakítják ki a Teátrum új fogadócsarnokát, amely stúdiószínpadként is használható lesz. Az új épület – amellett, hogy alkalmazkodik a táncszínház speciális igényeihez – kevesebb irodaterületet igényel, több művészöltözővel és új próbatermekkel gazdagodik, illetve alkalmassá válik arra, hogy kamaratermeiben különböző színház-pedagógiai, tánc- és színházszakmai eseményeket rendezzenek. A korszerű gépészeti rendszer kialakításával a komplexum üzemeltetése lényegesen költséghatékonyabb lesz.

Kép letöltéseFotó: Zoboki Építésziroda

A tervek szerint a 420 nap alatt lezajló, 2018 februárjában záruló beruházás eredményeképpen megvalósul egy, a modern kor technikai-műszaki elvárásainak megfelelő, európai minőségű tánccentrum, amely nemcsak a Nemzeti Táncszínház otthona, hanem a teljes hazai táncszakma számára kínál lehetőséget a tradicionális- és kortárs táncművészet igényes ápolására és fejlesztésére.

(Miniszterelnökség)