A kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 496/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 8. § alapján a 3. § (3) bekezdése szerinti örökségvédelmi szerv előkészíti a régészeti feltárás szakmai irányelveit, amelyeket megküld a miniszternek. Az elfogadott szakmai irányelveket a miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján közzéteszi.

Jelen szakmai irányelvek a régészeti feltárásokra érvényesek. A lelőhelyek érintetlen állapotban történő megőrzését biztosító elfedés alkalmazására a Korm. rendeletben foglaltak vonatkoznak. Mivel az említett lelőhelymegóvási módszer az adott lelőhely jellegzetességeit figyelembe véve kidolgozott műszaki megoldást igényel, ezért a feltárásokra kialakított szakmai irányelvek arra nem terjednek ki.

A Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése szerint: „A régészeti feltárást végző vagy megelőző feltárás esetén a régészeti feladatellátásra a beruházóval szerződő intézmény vagy a 3. § (3) bekezdése szerinti örökségvédelmi szerv gondoskodik […] b) a régészeti feltárás jogszabálynak, valamint a miniszter által közzétett szakmai irányelveknek megfelelő elvégzéséről”.

A hazai gyakorlatban, a feltáró intézmények és szervezetek különböző típusú feltárási és dokumentációs stratégiákat alkalmaznak. A feltárási és dokumentációs célok és feladatok teljesítése több módon is lehetséges, ezért a szakmai irányelvek elsősorban a feltárási dokumentációval kapcsolatos elvárásokat rögzítik. A feltáró intézmények és szervezetek, illetve a feltárást vezető régészek szabadon dönthetnek arról, hogy milyen feltárási és dokumentációs stratégia alkalmazásával jutnak el a megfelelő feltárási dokumentáció elkészítéséig.

A régészeti feltárások jelentési és dokumentációs kötelezettségeit jogszabály (Korm. rendelet 10-11. §) határozza meg. A régészeti feltárások szakmai irányelvei a jogszabály által előírt dokumentációs kötelezettségek teljesítéséhez nyújtanak segítséget, emellett a dokumentációs elemek egységes formai rendszere segíti a feltárási dokumentációk számítógépes nyilvántartását, rögzítését.

A szakmai irányelvek általánosan érvényesek valamennyi régészeti feltárás esetén, terepbejárások és műszeres lelőhely- illetve leletfelderítések esetén a feltárási módszerek sajátosságainak megfelelően alkalmazandóak.

(Miniszterelnökség)