A Kárpát-medence magyar vonatkozású épített örökségének megóvására létrehozott Rómer Flóris Terv eddigi eredményeiről kezdődött kétnapos konferencia kedden Budapesten kormányzati és műemlékvédelmi szakemberek részvételével.

Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára a megnyitón felidézte: a program célja, hogy ne csak a határainkon belül, hanem az egész Kárpát-medencében tegyünk a magyar vonatkozású épített örökség megóvásáért.

Felidézte, hogy a Rómer Flóris Terv előzménye az 1999-ben indult Nemzeti Örökség Program volt, amelynek keretében jelentős források jutottak a Kárpát-medence számos pontjára. Ennek a programnak az "újraélesztett változata" a Rómer Flóris Terv, amelyre idén 200 millió forint állt rendelkezésre, jövőre pedig a tervek szerint 250 millió forintból gazdálkodhatnak.

A program keretében eddig mintegy száz külhoni magyar vonatkozású műemlék helyreállítása kezdődött meg. Egyedi döntések keretében 117 millió forint, a nyílt pályázati támogatásokból pedig 45 millió forint jutott a határokon túli magyar épített örökségre. Mindezeken túl azonnali segítséget nyújtottak a súlyos viharkárokat szenvedett kutyfalvi református templomnak és a program dolgozik azon, hogy megmentse az összeomlástól az erdélyi Kiszsolna szász evangélikus templomának szentélyét, amelyben Giotto di Bondone Navicella című elpusztult mozaikjának a hű freskómásolatát találták meg az év elején.

Varga István, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke kiemelte, hogy a központ és annak munkatársai komoly szakmai támogatást nyújtottak a Rómer Flóris Terv keretében megvalósult tudományos és kutatási munkákhoz. Hangsúlyozta, hogy bár a Forster Központ december végén átalakul, az ott dolgozó kollégák más intézményeknél ugyan, de továbbra is rendelkezésre állnak, hogy szakmai tudásukkal és tapasztalatukkal továbbra is segítsék a program sikerét.

"A most elkezdődött munka csak úgy lehet eredményes, ha a Forster Központban lévő tudományos háttértudást és eszköztárat felhasználják a jövőben is" - emelte ki. Hozzáfűzte, hogy a Rómer Flóris Terv többek közt azért gazdálkodhat a jövőben magasabb keretből, mert hozzá kerül az 30 millió forintos forrás is, amely eddig a Forster Központ határon túli munkáját segítette a Teleki László Alapítvány közreműködésével.

A nemzetközi konferencia keretében idén először adják át a Teleki László Alapítvány Kuratóriuma által alapított Granasztói György-díjat. Az elismeréssel olyan személyeket kívánnak kitüntetni, akik kiemelkedően sokat tettek a Kárpát-medence magyar műemlékeinek megóvásáért.

A konferencia keretében megnyílik továbbá a Templomok a végeken címmel fotókiállítás is, amely a Rómer Flóris Terv támogatásával megújuló műemléktemplomokat mutatja be. Mudrák Attila képein nemcsak a már helyreállított műemlékeket tekinthetik meg a látogatók, hanem olyan épületeket is, amelyek feltárása és bemutatása az elkövetkező évek feladata lesz.

(MTI)