Az Európai Örökség cím azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a közös európai identitást, valamint növelje azoknak a helyszíneknek az ismertségét és értékét, amelyek fontos szerepet töltöttek be közös történelmünkben és kultúránkban, illetve az európai integrációban.

Az uniós kezdeményezés keretében hazánk először 2014-ben terjeszthetett fel pályázatokat a cím elnyerésére. 2015-ben a Páneurópai Piknik Emlékpark, majd a 2016-ban a Zeneakadémia nyerte el az Európai Örökség címet. Idén ismét lehetőség nyílik arra, hogy magyarországi helyszínek pályázhassanak a címre. A 2017. évben az Európai Bizottsághoz benyújtandó pályázatot egy nemzeti forduló előzi meg, mely során hazánk kiválasztja a legjobbnak, legesélyesebbnek tartott helyszíneket.

A hazai kiválasztást a kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökség koordinálja, a folyamatot egy szakértői testület segíti, mely javaslatot tesz a felterjesztésre érdemes hazai helyszínekre. A jelölteket a kulturális örökségvédelemért felelős miniszter terjeszti fel a Bizottság szakértői testülete elé.

A pályamunkák benyújtására 2016. június 30-ig van lehetőség. Pályázni a formanyomtatvány kitöltésével és megküldésével lehet. A pályázat benyújtásának nyelve magyar, viszont a helyszín kiválasztása esetén a pályázó köteles gondoskodni a pályázat angol nyelvre fordításáról. Az Európai Örökség címre pályázó helyszínek számára készült útmutatóban az eljárással kapcsolatban további tájékoztatás olvasható. A mostani pályázati kiírás, a pályázati formanyomtatvány és az Európai Örökség címről szóló EU határozat letölthető innen.

(Miniszterelnökség)