Megnyílt a Kulturális örökség napjai országos rendezvénysorozat pénteken Budapesten, a rendezvénysorozat keretében hétvégén több mint 250 helyszínen várják az érdeklődőket.

Az elkövetkező napok arról szólnak, hogy büszkék vagyunk az értékeinkre, az épített és a szellemi kulturális örökségeinkre - fogalmazott Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár a rendezvénysorozatot megnyitó pénteki ünnepségen a Várkert Bazárban.

Kiemelte, ezek a napok megmutatják, hogy a kulturális örökségvédelem nem belügy, nem egy intézményrendszerhez kapcsolódik, hanem sokaknak és sok közösség számára fontos, hiszen évente több tízezren látogatják a programokat. Tavaly például 145 településen 350 helyszín várta az érdeklődőket. A rendezvényen miniszteri kitüntetések és oklevelek mellett átadták a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére való felkerülést igazoló dokumentumokat is.

(MTI)