Öt mélygarázs fogja segíteni a budai Vár megközelítését, ezek közül a Várkert Bazár alatti beruházás már elkészült, a Csikós udvar alatti Várgarázst pedig júniusban adják át - közölte a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének keddi, hatodik ülésén a Forster Központ elnöke.

Sárváry István elmondása szerint szeretnék csökkenteni a vár gépkocsiforgalmát, de a mélygarázsokra a várba tervezett kulturális beruházások és az oda költöző minisztériumok miatt várhatóan növekvő forgalom miatt is szükség van. A koncepció az I. kerület EU felé tett vállalása volt: a műemlékek és a Várhegy barlangrendszerének védelme miatt fontos ugyanis a várbeli utak tehermentesítése - tette hozzá.

A Várkert Bazárhoz épült mélygarázs 300 férőhelyet kínál, a Palota úti Várgarázs pedig 294 férőhelyes lesz - közölte Sárváry István. Mint felidézte, a Várgarázs fejlesztése tíz éve indult el, de 2013-ig csak a munkagödör készült el, az állam ekkor vásárolta meg a beruházó társaságot. A 2,5 milliárd forintból megvalósuló projekt eredményeképpen bemutathatóvá vált az eddig föld alatt rejtőző, középkori várfal is. A létesítményből lift vezet a Szent György térre, ami azért is fontos, mert a Karmelita kolostorba költöző Miniszterelnökség előtt nem lehet majd parkolni - jegyezte meg.

Sárváry István beszámolója szerint rövidesen megkezdődik a Várgarázs 2 beruházás is, ezzel 2017 végére 4,8 milliárd forintból további 240 férőhelyet alakítanak ki. Hasonló ütemezéssel, 2,1 milliárd forintból zajlik a Halászbástya közelében a 138 férőhelyes Szabó Ilonka úti mélygarázs építése; a Lovas utcai, 173 férőhelyes mélygarázs pedig 2017 elejére készülhet el, 2,5 milliárd forintból - mondta el a Forster Központ vezetője.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára a Habsburg Ottó Archívum létrehozásáról szóló tervekről számolt be. Habsburg Károly főherceg javasolta, hogy jöjjön létre egy Habsburg Ottó hagyatékát gondozó intézet, a magyar kormány pedig 2016 márciusában döntött az archívum létrehozásáról és elhelyezéséről a budai Várban - emlékeztetett. Az örökösök vállalták, hogy 99 évre átadják a hagyaték kezelését, ez többek között Habsburg Ottó könyvgyűjteményét, tanulmányait, cikkeit, levelezését, az Európai Parlamentben végzett munkájának dokumentumait, személyes tárgyait, film- és fényképarchívumát tartalmazza.

L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt beruházásokért felelős államtitkára bejelentette: május 20-án tartják a 2. világháború után lebontott, most rekonstruálandó lovarda, Főőrségi épület és Stöckl-lépcső alapkőletételét. A munkálatok során visszaépítik a lovardához tartozó istállókat és felújítják Karakas pasa tornyát is, amelybe a jelenlegi tervek szerint a lovardához kapcsolódó lovasturisztikai tartalom, esetleg ajándékbolt és kiállítás kerül majd. A Szent György tér Tabán felőli akadálymentes megközelítését is lehetővé tevő beruházás 2018 elejére készül el. Mint hozzátette, a Palota úton rövidesen elindul a Fővárosi Csatornázási Művek novemberig tartó beruházása is, amelyet a száz évvel ezelőtti csatornaszakaszok elhasználódása indokol.

L. Simon László beszámolt egy a Miniszterelnökség által megrendelt közvélemény-kutatásról is, melyből kiderült, hogy a fővárosi és vidéki magyar válaszadók 38 százaléka még egyáltalán nem, további egyharmaduk öt évnél régebben, egy éven belül csak tizedük járt a budai Várban. Az ottani múzeumi terekbe a várban megfordulóknak is csak fele lépett be eddig életében, közülük a legtöbben a Magyar Nemzeti Galériába. A felmérés szerint az állampolgárok 80 százaléka egyetért a Budavári Palota felújításával, és csak 13 százalék ellenzi azt, kétharmaduk szerint pedig több látogatható kulturális térre lenne szükség a várban - ismertette az eredményeket az államtitkár, hozzátéve: jelenleg a palota területének mintegy harmada nyitott csupán a közönség számára.

Potzner Ferenc építész a Csikós udvar körüli épületek tervezésének előrehaladásáról számolt be a bizottság előtt. Mint elmondta, rövidesen lezárul a lovarda közbeszerzési eljárása, és a főőrségi épületre is rövidesen kiírják a közbeszerzést; itt egy fedett régészeti teret is kialakítanak majd.
Potzner Ferenc ismertette a Stöckl-lépcső tervezett világítási rendszerét, és bemutatta a Stöckl-lépcsőt és a Palota utat összekötő, rejtett liftpavilon terveit is.

(MTI)