A gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójához kapcsolódó hivatalos ünnepségsorozat tudományos konferenciával ér véget az Országház Felsőházi termében 2016. november 3-án. Az egész napos szimpóziumon a „legnagyobb magyar” életművével foglalkozó történészek, művészettörténészek és muzeológusok tartanak előadást.

A Széchenyi életútját, tevékenységét, elméleti és gyakorlati munkásságát bemutató rendezvény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Középiskolai tanárok, diákok és egyetemi hallgatók részvételével rendezik meg azt a tudományos konferenciát, amely gróf Széchenyi Istvánt mint modern, polgári Magyarországot építő embert mutatja be. Az egész napos program minden előadója arra törekszik, hogy a két évszázaddal ezelőtt élt államférfiról alkotott szoborszerű kép élettelivé váljon. A konferencián felszólaló neves Széchenyi biográfusok, többek között Prof. dr. Oplatka András akadémikus, Prof. dr. Gergely András, a VERITAS Történetkutató Intézet kutatócsoport-vezetője, dr. Csorba László egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgatója, dr. Fónagy Zoltán, az MTA Történettudományi Intézete tudományos főmunkatársa és dr. Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója teljes körűen mutatja be Széchenyi életútját és munkásságát. Az előadók különös figyelmet fordítanak az alkotó Széchenyire: a Magyar Tudományos Akadémia létrehozójára, a Lánchíd építtetőjére, a magyarországi gőzhajózás és vasútépítés pártolójára.

A Kormány 2015 decemberében döntött arról, hogy gróf Széchenyi István 225. évfordulója méltó megünneplése céljából 300 millió forintot biztosít a nagycenki Széchenyi-emlékkiállítás újrarendezésére és a kastélykápolna helyreállítására. A Széchenyi-emlékév hivatalos programjai pedig lehetőséget adtak és adnak arra, hogy továbbörökítsük nemzeti értékeinket - nyilatkozta dr. Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár.

Széchenyi István születésének 225. évfordulójára 2016. szeptember 21-én a Miniszterelnökség, az Eszterháza Központ, a Honvédelmi Minisztérium, a Nemzeti Örökség Intézete és a Magyar Nemzeti Bank közös ünnepségsorozattal emlékezett a nagycenki Széchenyi-kastélyban, amelynek alkalmával Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyitotta meg a nagyközönség előtt a Széchenyi István Emlékmúzeum új, állandó kiállítását „Megint s megint szünetlen” – Széchenyi napjai címmel. Ugyanezen a napon adták át és áldották meg a kastély helyreállított kápolnáját is. A Széchenyi-emléknapon avatta fel dr. Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke a nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét, valamint ekkor bocsátotta ki a Magyar Nemzeti Bank a Széchenyi István emlékérméket is.

A Széchenyi-év emblematikus eseményei közül kiemelkedik továbbá a gróf halálának napján, 2016. április 8-án a Miniszterelnökség és az Eszterháza Központ által szervezett megemlékezés keretében Nagycenken tartott emlékülés és koszorúzás. Ezen a napon a Magyar Posta alkalmi bélyeget bocsátott ki, valamint ekkor rajzolódott fel Széchenyi életútjának sokoldalúságát, eredményeit bemutató nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeumban nyíló új állandó kiállítás gondolati íve.

További információ, a Széchenyi 225 emlékévhez kapcsolódó programok és az új állandó kiállításról részletek a www.szechenyiorokseg.hu honlapon találhatók.

(Miniszterelnökség)