Jelentős átalakításokat tervez a kormány a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB), amely a tervek szerint a jövőben egyfajta pénzügyi szolgáltató központként fog működni - mondta Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten a Napi Gazdaság konferenciáján.

Németh Lászlóné hangsúlyozta: a bank portfóliója is megváltozik, és komplex pénzügyi megoldásokat dolgoznak majd ki tőke-, hitel- és garanciatermékekre egyaránt. Az államtitkár kifejtette: az MFB megőrzi kapcsolatait a kereskedelmi bankokkal, de nagyobb hangsúlyt kap majd a takarékszövetkezetekkel és a Magyar Postával való együttműködés.

Ezen kívül szeretnék hatékonyabbá tenni az MFB befektetési tevékenységét, és tervek szerint az MFB a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Miniszterelnökséggel együttműködve részt vesz majd a visszatérítendő európai uniós források elosztásában, ezzel könnyebben elérhetővé téve a támogatásokat - tette hozzá.

Németh Lászlóné szólt arról is, hogy olyan cégek működését szeretnék támogatni, amelyek a korszerű pénzügyi megoldások területén működnek, példaként említette a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató által működtetett elektronikus útdíjrendszert, és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-t. E két cég tevékenységének továbbfejlesztéséből számos lehetőség adódik a jövőben, amit maximálisan ki kell használni - fűzte hozzá.

A Magyar Postával kapcsolatban elmondta: ahogyan más országok társaságainál is, az jellemző, hogy folyamatosan csökkennek a hagyományos tevékenységből - levélfeladásból - származó bevételek, ezért meg kell erősíteni a posta helyzetét, újra kell pozícionálni működési területét. Emlékeztetett arra, hogy különböző, 2013-as akvizíciókkal - például a Díjbeszedő Holdingban történő tulajdonszerzés - a Magyar Postánál már elindult ez a folyamat.

A posta folyamatosan megjelenik biztosítási és megtakarítási termékekkel, folyószámla és értékpapír számla vezetéssel. Németh Lászlóné elmondta, hogy a postát részben a csomaglogisztika területén bevezetendő új szolgáltatásokkal, részben a pénzügyi szolgáltatások fejlesztésével fogják újrapozícionálni.

(MTI)