Indul a Széchenyi István Hitelszövetkezet ügyfeleinek kártalanítása három héten belül - közölte a Miniszterelnökség Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért és Postaügyekért Felelős Államtitkársága csütörtökön.

A kártalanítás menetéről az ügyfelek időben tájékoztatást kapnak - jelezték az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Ismertetik: a hatezer ügyfél, aki egyben a hitelszövetkezet résztulajdonosa, az Országos Betétbiztosítási Alapon keresztül juthat hozzá a 100 ezer eurót, mintegy 31 millió forintot meg nem haladó követeléséhez. Az ügyfelek között mindössze tizenegynéhány olyan magánszemély van, akik esetében a betétek nagysága meghaladja az OBA által biztosított kártalanítási összeghatárt - jegyzik meg.

Az államtitkárság tájékoztatása szerint az Országos Nyugdíjfolyósító a nyugdíjakat már nem a hitelszövetkezet számlájára fogja elutalni, hanem a Magyar Posta kézbesíti.

A Miniszterelnökség ígérete szerint az adóhatóság méltányosan fog eljárni azokkal a számlatulajdonosokkal, akik a történtek miatt nem tudnak eleget tenni adófizetési kötelezettségüknek. A számlatulajdonosok készpénzben vagy egy másik bankszámlára utaltatással juthatnak jövedelmükhöz.

A Széchenyi István Hitelszövetkezet működési engedélyét csütörtökön vonta vissza a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsa, miután olyan súlyos hiányosságokat tártak fel a hitelszövetkezetnél, hogy a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete a betétesek biztonsága érdekében kizárta integrációs rendszeréből.

Az államtitkárság közleményében rámutat: a  hitelszövetkezetnél történt szabálytalanságok feltárása azt bizonyítja, hogy a kormány helyesen lépett, amikor a korábban átláthatatlanul és megfelelő ellenőrzés nélkül működő szövetkezeti hitelintézeti ágazat felügyeletének megerősítése mellett döntött. Hozzáfűzik: még az év vége előtt feláll az a garanciaközösség, amelynek eredményeképpen egy minden eddiginél stabilabb és átláthatóbb hitelintézeti szövetség jön létre Magyarországon.

(MTI)