Stratégiai együttműködési megállapodást kötött egymással a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, a TakarékBank Zrt. és az FHB Nyrt. Az aláírók együttműködésük révén a hitelezési aktivitás növelését, a pénzügyi szolgáltatások megújítását, a vidék pénzügyi infrastruktúrájának és kultúrájának fejlesztését kívánják elérni. A Miniszterelnökség támogatja a nemzetgazdasági szempontból is fontos célok elérését.

Az aláírók további szándéka, hogy önálló üzleti érdekeik képviselete mellett közösen dolgozzanak ki a gazdaságélénkítés szempontjából fontos, versenyképes pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat. Biztosítani kívánják, hogy a kistelepüléseken is jó minőségben elérhetők legyenek a nagyvárosokban megszokott pénzügyi szolgáltatások, és hogy együttműködésükkel növeljék a magyar gazdaság szereplőinek forráshoz jutási esélyeit.

A kölcsönös előnyöket kínáló partnerség olyan egyéb gazdaságpolitikai célok megvalósulását is segítheti elérni, mint a munkahelyteremtés, a kis-és középvállalkozások, valamint a mezőgazdaság helyzetbe hozása, a leszakadó térségek felzárkóztatása, illetve a hazai pénzügyi rendszer megerősítése. Az együttműködés rendszerszinten is kedvező hatására tekintettel a Miniszterelnökség Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért és Postaügyekért Felelős Államtitkársága jóváhagyta, egyben üdvözli a felügyelete alá tartozó szervezetek együttműködésben való részvételét.

Az aláírók piaci helyzete biztosítja, hogy a fenti célkitűzések reálisak, és hogy azok révén a fogyasztók és az ország is jól járnak. A Felek abban állapodtak meg, hogy a stratégiai együttműködési szerződés végrehajtását és így az egymás felé vállalt kötelezettségek teljesítését a szükséges hatósági engedélyek megszerzését követően kezdik meg.

(Miniszterelnökség)