Szándéknyilatkozatot írt alá az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. a hódmezővásárhelyi távfűtés átvételéről, az állami tulajdonú cég hasonló megállapodást készít elő Szegeden is - jelentette be Németh Lászlóné Hódmezővásárhelyen.

A Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára elmondta, a távhőtermelést és -szolgáltatást végző Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató (HVSZ) Zrt. átvétele a fűtési szezon kezdetére zárulhat le. A politikus hangsúlyozta, a cég megvásárlásával az ENKSZ olyan távhő céget von be a nemzeti közműszolgáltató kialakításának folyamatába, amelyben sok a potenciál, az elmúlt években komoly fejlesztéseket hajtottak végre, a többi között a geotermikus energia hasznosítása és a korszerű mérési, valamint számlázási rendszerek alkalmazása területén.

Az állami közműcég tárgyalásokat folytat a szegedi távhőszolgáltató megvásárlásáról is, mely révén olyan komplex térségi mintaprojekt indulhatna, amely lehetőséget teremt a további terjeszkedésre a távhőpiacon - tudatta Németh Lászlóné. Az államtitkár kifejtette, május végére fejeződik be a 16 meghatározó, a magyar távhőpiac 40 százalékát jelentő távhőcég auditja, ezzel párhuzamosan zajlik a konzultáció a piaci szereplőkkel és az érdekképviseletekkel.

A politikus kitért arra is, a hazai egyetemes gázszolgáltatás területén utolsó szakaszához érkezett a fogyasztók átvétele. Az eddigi 1,2 millió Tigáz ügyféllel a fűtési szezon kezdete előtt 3,4 millióra bővül az ENKSZ által kiszolgált lakossági gázfogyasztók száma.

Horváth Péter János, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a következő időszakban a távhőszolgáltatás területén a cég legkomolyabb feladata a szolgáltatások összemérhetőségének biztosítása lesz. Az ENKSZ célja az egységes, transzparens távhőszolgáltatás megteremtése az ország egész területén, a geotermián, illetve a hulladékhasznosításon alapuló energiatermelés részarányának növelése, a fogyasztók környezet- és energiatudatosságának erősítése.

A HVSZ Zrt.-nek jelenleg hat geotermikus termelő és kettő visszasajtoló kútja van, a magas színvonalú szolgáltatást mindössze 17 alkalmazott munkájával látja el a társaság. A cég 3 ezer lakást és több mint 130 közületi fogyasztót lát el, 2015-ben több mint 106 ezer gigajoule hőmennyiséget értékesített. A vállalkozás alaptőkéje 1,3 milliárd, mérlegfőösszege 6 milliárd forint - tudatta az elnök-vezérigazgató. Horváth Péter János kérdésre válaszolva közölte, a HVSZ Zrt. pontos vételáráról az önkormányzat és az ENKSZ az átvételi folyamat során állapodik meg.

(MTI)