A reklámtörvénnyel kapcsolatban az internetes tartalomszolgáltatók adókötelezettségére vonatkozóan további szabályozási feladatok lesznek, mert ezek a világcégek nem veszik ki a részüket a hazai közteherviselésből - nyilatkozta L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Napi Gazdaságnak.

Az államtitkár a lap keddi számában publikált interjúban elmondta, hogy a reklámadóból várható nyolcmilliárdos összeg nem kap külön címkét, hanem közvetlenül az államkasszába folyik. Hozzátette: a reklámadó azért lett forgalmi típusú elvonás, mert a tapasztalatok azt mutatták, hogy az érintett vállalatok ügyesen tüntetik el a tényleges profitot. "Azt gondoljuk, hogy nehezíti az adóelkerülést, ha az elvonás a bevételi oldalt célozza meg" - mondta.

"A jogszabály tartalma mögött nincs, és nem is volt olyan kormányzati szándék, amely az említett kereskedelmi csatorna ellen irányulna" - reagált annak felidézésére, hogy a reklámadó terheinek 40 százaléka az RTL Klubot sújtja. Hozzátette, "a cég egyébként évről évre komoly nyereséget ér el, nem valószínű, hogy néhány milliárd forintos elvonástól egyszeriben padlót fognának".

A médiaügynökségek bónusz­rend­sze­rének átalakításáról jelenleg nincs előkészítési fázisban lévő anyag, azonban a szisztéma átalakítása indokolt lenne - mondta L. Simon László. Hozzátette: a visszajuttatott reklámpénzek rendbetétele bonyolult kérdés, és azzal is tisztában vannak, hogy a piac megbolygatása érdeksérelmeket okozhat az érintett szereplők körében.

Az államtitkár a lapnak beszélt a Várnegyed rekonstrukciójáról is, amelynek legkésőbb 2016-ban el kell startolnia. Az épületegyüttes átalakításának költségei meghaladják majd a százmilliárd forintot, a beruházás tíz év alatt valósulhat meg. A Várbazár munkálatai augusztus végén befejeződnek, ezzel lezárul a több mint 11 milliárd forintot felemésztő beruházás.

A Nemzeti Táncszínház a 2015 őszére újjáépítendő Millenáris Teátrumba költözik át. Napirenden van az Országos Széchényi Könyvtár új otthonának megtalálása is, amely a város frekventáltabb pontjára kerülhet - sorolta a terveket a politikus. Az államtitkár szerint arról nincs szó, hogy a miniszterelnökön és a Miniszterelnökségen kívül más kormányzati egységek a Várba költöznének, de a Vár a jelenleginél sokkal erősebb állami reprezentációs szerepet kap úgy, hogy a turizmus számára is kínálatot biztosítson.

(MTI)