Jövőre 135 milliárd forintot fordítanak az összesen 3500 milliárdos Modern városok programra, és megkezdődik a Modern falvak program végrehajtása is - jelentette be Orbán Balázs.

A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azt mondta, a falvak fejlesztésének fő célja a jobb életminőség és a kiszámíthatóbb jövő. Megjegyezte, a lakosság több mint negyede falvakban él. Az alapkoncepciót széles társadalmi párbeszédet követően készítik majd el ez év végéig, és ennek megfelelően kezdik végrehajtani "a vidék legnagyobb fejlesztési programját".

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Az államtitkár hangsúlyozta: azt akarják elérni, hogy nőjön a falvak népességmegtartó képessége, emelkedjen a falvakban a foglalkoztatás, javuljon a közlekedés, színvonalasabbá váljon az oktatás és az egészségügy, a kulturális és sportélet.

Jövőre elkészül Budapest és az agglomeráció tízéves fejlesztési terve is - közölte Orbán Balázs. Szavai szerint a fővárosnak két minősége van, amely két különböző célt jelöl ki: egyrészt a budapestiek élhető otthonává kell tenni, másrészt a nemzet méltó fővárosává.

A fejlesztési terv kivitelezését 2020 és 2030 között végzik majd - ismertette az államtitkár.

Orbán Balázs úgy fogalmazott, hogy a 2019-es költségvetés a biztonságos növekedésé. Jövőre 4000 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg a költségvetés terhére, segítve a további gazdasági növekedést - jelezte.

Azt mondta, hogy 2010 óta Magyarország visszaszerezte gazdasági önrendelkezését, stabil pénzügyi helyzetét. Felelős gazdálkodást folytat, csökkenő pályára állította az államadósságot, a cél a tartós gazdasági növekedés - fűzte hozzá.

A munkanélküliség 12-ről 3,8 százalékra csökkent, rekordot dönt a foglalkoztatás, miközben a bérek "hosszú évek óta nem látott ütemben" nőnek - jelentette ki.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Felidézte, hogy 2016-tól kezdve mindhárom nagy hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába sorolja az országot, sőt tavaly kettő továbblépett, és pozitívra javította az államadós-osztályzat kilátását.

Az államtitkár szerencsésnek nevezte, hogy a kormány 2018-hoz és 2017-hez hasonlóan 2019-ben is garantálja a "nullás költségvetést": a közszolgáltatásokat hitelfelvétel nélkül, a működési bevételekből finanszírozza.

Európában sokasodnak a gazdasági válságjelek, amiket súlyosbíthat a migrációs krízis, a kabinet azonban azt akarja, hogy minden magyar ember tehessen egy lépést előre a saját életében - hangoztatta Orbán Balázs. Ezt a célt szolgálja az adócsökkentés, valamint a családtámogatások bővítése is - tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy 2015-höz képest 2019-ben a duplájára, havi 40 ezer forintra nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye. Az intézkedés csaknem 350 ezer családot érint. Tovább nő az otthonteremtésre szánt összeg: jövőre az ideinél is 16 milliárddal több jut erre a célra.

Közbiztonságra, a rendőrség működtetésére és fejlesztésére 350 milliárd forintot fordítanak, januártól pedig újabb 5 százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók illetménye, ami a korábbiakkal együtt már 50 százalékos növekmény.

Az államtitkár közlése szerint a honvédségre 512 milliárd jut, 85 milliárddal több, mint az idén. Hosszú távon a kormány ambiciózus célja a védelmi kiadások megduplázása - emelte ki.

A kabinet a nem várt kiadásokra is tartalékot képez.

Jövőre 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel és az államadósság csökkentésével számolnak - hangsúlyozta Orbán Balázs.

Kérdésre az államtitkár azt mondta, hogy a kormánynak a magyarok biztonsága a legfontosabb, és a Stop Soros törvénycsomag kifejezetten szükséges az illegális bevándorlás megfékezéséhez.

(MTI)