A Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) új eljárást kell lefolytatnia az M4-es autópálya egy szakaszának építésével kapcsolatban, amelyben korábban nem állapítottak meg kartellezést - mondta Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az MTI-nek kedd este.

Emlékeztetett, hogy M4-es autópálya Szolnokot északról elkerülő szakaszának építőivel kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy kartelleztek. Hozzátette, hogy emiatt az Európai Unió elutasította a közösségi források felhasználását, a beruházás fedezet nélkül maradt, ezért leállították. A kormány megtette a bejelentést, de a GVH szerint nem volt megállapítható a kartellezés.

Tájékoztatása szerint a bíróság most azt mondta ki, hogy a fennálló dokumentumok alapján a hivatalnak új eljárást kell lefolytatnia az üggyel kapcsolatban. Csepreghy Nándor felhívta a figyelmet arra, hogy ha igazolódik a kartellvád, akkor visszafizetési kötelezettség keletkezhet.

(MTI)