Az uniós források felhasználásában biztosított keretösszeg túllépésére azért van szükség, mert a magyar kormány gyorsabban dolgozik, mint amilyen ütemben a támogatásokat Brüsszelből folyósítják - mondta a csütörtöki Magyar Hírlapban Csepreghy Nándor.

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hozzátette: ez egyben kritika az unió felé, ugyanakkor pozitívum, mert egyik tagállam sem mutat olyan dinamikus fejlődést, mint Magyarország. Csepreghy Nándor kiemelte, a keretösszeg-túllépés a magyar állam előfinanszírozását jelenti annak érdekében, hogy az adott beruházás megvalósulhasson. Az összegek az uniós források folyósításával kerülnek vissza a költségvetésbe.

Ehhez a "megelőlegezéshez" az ország nem vesz fel működési hitelt, ez az egyik legjelentősebb különbség a 2010 előtti fejlesztéspolitikával szemben. Hét évvel ezelőttig ugyanis az újításokhoz, bővítésekhez működési célú hitelt is felvett az akkori kormányzat, míg most a költségvetés tudja finanszírozni ezeket a beruházásokat.

A hétszázmilliárd forintos forrásfelhasználási túllépés számos területre vonatkozik, gyakorlatilag az összes fejlesztésre, akár kapacitásbővítő beruházásokról, humánerőforrásokról vagy éppen az egészségügyről és az oktatásról legyen szó.

(MTI)