Ünnepélyes keretek között adta át Latorcai Csaba a keszthelyi Helikon Kastélyban azt a nagy értékű falikárpitot, amelyhez a Magyar Állam árverés útján jutott.

A helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a Miniszterelnökségnek többszörös felelőssége van a keszthelyi Helikon Kastély tekintetében. Egyrészt szakmai felügyelete alá tartozik, másrészt pedig a Miniszterelnökség gyakorolja a védett műtárgyak adásvétele esetén az állam elővásárlási jogát. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország Kormánya műemlékeink minket követő generációk számára történő továbbörökítése érdekében, elkötelezett minden olyan folyamat támogatásában, mely az értékmegőrzés által hozzájárul a nemzet kultúrájának, történelmének jobb és mélyebb megismeréséhez.

Különösen is fontos ez akkor, amikor a 2108-as évet az Európai Parlament és a Tanács a Kulturális Örökség Európai Évének nyilvánította. Azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet Európa történelmi múltjára és értékeire, valamint előmozdítsa és támogassa a közös kulturális örökség védelmére, megőrzésére, népszerűsítésére irányuló erőfeszítéseket.

A 18. században, Lille-ben készült falikárpit úgynevezett „Teniers-kárpit”, azaz a flamand Teniers festőcsaládhoz, illetve témáikhoz, stílusukhoz köthető. A kastélyban korábban több ilyen is volt, azonban a második világháborút követő szocializmusban azok eltűntek. Az eredetiek helyett, most egy hasonló, szintén „Teniers-kárpit” díszíti a kastélyt. A Teniers család legjelentősebb tagja ifjabb David Teniers, aki a flamand életképfestészet kiemelkedő alakja. Művein legtöbbször a vidéki élet jeleneteit ábrázolta: a flamand parasztok hétköznapjait és ünnepeit. A kor arisztokráciája körében az idillinek látott vidéki életet megjelenítő falikárpitok rendkívül népszerűek voltak. Teniers-kárpitokat főként Brüsszelben készítettek, de a Dorotheum árverésén szereplő és Keszthelyen otthonra lelt darab készítési helye, Lille is jelentős központ volt.

(MTI)