Kolozsváron hétfőn átadták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) magyar állami támogatással kialakított Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumát, és a benne kialakított Kolosváry Bálint Jogtudományi Kutatókönyvtárat.

A Collegium Iuridicumban az egyetem 25 kiváló jogászhallgatója kaphat szállást és az egyetemi programokon túlmutató képzést. A kollégium számára a református egyház vásárolt meg egy ingatlant Kolozsvár belvárosában. Ebben a diákotthon mellett tantermet, és közösségi teret, s a vendégtanárok elszállásolására alkalmas szobákat is kialakítottak. A 600 négyzetméteres ingatlan megvásárlását és felújítását, valamint a könyvállomány beszerzését a magyar kormány támogatta.

Kép letöltéseFotó: Erdélyi Református Egyházkerület/Kiss Gábor

A megnyitón Orbán Balázs, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára többek között arról beszélt, hogy a jogászság a magyar nemzeti karakter része. Úgy vélte: azért is nagy szükség van a jól képzett magyar jogászokra, mert a globalizáció és az európai integráció körülményei között nem katonai erővel, hanem jogi és politikai eszközökkel "ostromolják a magyar várat". Mint fogalmazott: a magyar nemzet megmaradásáért nem fegyverrel kell küzdeni, hanem kiművelt emberfőkkel.

Az épületavatón felolvasott üzenetében Trócsányi László igazságügy-miniszter úgy vélekedett: a Collegium Iuridicum feladata a szolgálat. "Szolgálni fogja az erdélyi magyarságot, az egész magyar nemzetet, a tanulni vágyó fiatalságot, mert szolgálni fogja a jogtudomány, a jogászi műveltség nagy ügyét. Egyszóval az új jogász szakkollégium és jogtudományi könyvtár nemzeti és egyetemes értékek szolgálatában áll".

Kép letöltéseFotó: Erdélyi Református Egyházkerület/Kiss GáborKató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke, az erdélyi magyar egyetemeket működtető Sapientia Alapítvány elnöke köszöntőjében azért tartotta fontosnak a magyar jogászképzést, mert a romániai jogászoknak csak 1,2 százaléka beszél magyarul, míg a magyarok részaránya 6,5 százalékos az országban. Úgy vélte: orvos, lelkipásztor és ügyvéd nem lehet vendégmunkás. Hozzátette: a romániai visszaszolgáltatási ügyekben annyi elmaradás van, hogy évekre lehet munkát biztosítani a jogászoknak.

Dávid László a Sapientia egyetem rektora megemlítette: az egyetem azért van ma sokkal jobb helyzetben, mint az indulásakor volt, mert közben sikerült kinevelnie saját oktatóit. Felidézte: a Kolozsváron 1872-ben megalakult Ferenc József Egyetem hallgatóinak a többsége jogot tanult. Úgy vélte: az erdélyi magyar közösségnek nagy szüksége lesz a Collegium Iuridicumból kikerülő jogász elitre is.

(MTI)