A november elsején hatályba lépett új közbeszerzési törvény fair, tiszta és átlátható helyzetet teremt - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Jó gyakorlatok szemináriumán csütörtökön Budapesten.

A szemináriumról - amely a közbeszerzések és az uniós források felhasználásának jó gyakorlatait járja körbe - a számvevőszék honlapján számolnak be.  Csepreghy Nándor előadásában kiemelte: az új törvény elsődleges célja az volt, hogy a korábbinál több lehetőséget biztosítson a kis- és középvállalkozásoknak.

A közpénzek jelentősége felértékelődött a gazdaságfejlesztésben és minden európai állam arra törekszik, hogy olyan szabályozást működtessen, amely megfelel az uniós normáknak, de lehetőség szerint a helyi szereplőket támogatja - mondta az államtitkár. A kormány egyetért ezzel a törekvéssel, és azért változtattak a közbeszerzési törvényen, hogy az a közösségi szabályok maradéktalan betartása mellett egyre több magyar kis- és középvállalkozásnak adjon lehetőséget arra, hogy a közösségi beruházásokon keresztül is erősödhessenek, új munkahelyeket hozzanak létre - hangsúlyozta Csepreghy Nándor.

Mint kifejtette, az új közbeszerzési törvény több lényeges elvárásnak, szempontnak is megfelel. Egyrészt javítja az átláthatóságot, mert alacsonyabb értékű beszerzések esetén is közbeszerzés-kötelessé teszi az eljárásokat, valamint növeli a nyilvánosságra hozandó információk körét. Emellett több lehetőséget biztosít a kkv-szektornak, hiszen az új szabályozás alapján az eljárásokban már nem az ár az egyedüli szempont, amely meghatározza, hogy ki nyerhet meg egy eljárást, hanem lehetőség lesz arra, hogy a minőség alapú kiválasztás elve érvényesüljön. Olyan kiválasztási elv, amely a projektek teljes életciklusában felmerülő költségekkel kalkulál, emellett pedig a kormány szociális céljait is támogatja - szögezte le Csepreghy Nándor.

Az új törvénynek köszönhetően az eljárások átláthatóbbak, a verseny tisztább, a kivitelezés pedig magasabb minőségű lesz - hangsúlyozta előadásában az államtitkár.

(MTI)