A mai nappal megkezdődött a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram ösztöndíjasainak 7 hónapos, magyarországi programrésze. Az idei évben 50 fiatal vehet részt az összesen 10 hónapos, magyarországi és külföldi programelemet is tartalmazó képzésben, amely a gyakorlati tapasztalatszerzés lehetősége mellett havi nettó 250 ezer forintos ösztöndíjat is magában foglal.

A kormány számára prioritás, hogy a pályakezdő, magasan képzett és idegen nyelveket beszélő tehetséges fiatalok a diplomaszerzés után vonzó lehetőségként tekintsenek a közigazgatásra. Ezt a célt támogatja a kormány által 2011-ben alapított, 2018-ban pedig megújított Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram is. A program átalakításának sikerességét mutatja a pályázati eljárás során tapasztalt hétszeres túljelentkezés, amiből jól látszik, hogy a pályakezdők körében újra népszerű lett a nemzeti közigazgatási életpálya.

A pályázat célkitűzése volt, hogy a legkiválóbb, magasan kvalifikált jelentkezők kerülhessenek be a programba. Ennek teljesülését bizonyítja, hogy az idei ösztöndíjasok közül harmincegyen beszélnek kettő vagy több idegen nyelvet felsőfokon, emellett pedig jelentős számban vannak azok, akik egyetemi tanulmányaik mellett valamelyik szakkollégiumban, vitakörben, egyetemi egyesületben vállaltak tisztséget. Több olyan fiatal is bekerült a programba, aki külföldön szerezte diplomáját, de a jövőjét Magyarországon, a hazai közigazgatásban képzeli el.

Az ösztöndíjprogram keretében a résztvevők az első 7 hónapot Magyarországon, egy központi államigazgatási szervnél töltik. Az idei évben a legtöbb ösztöndíjast a Miniszterelnökség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium fogadta. A program teljes időtartama alatt a résztvevők szakmai fejlődését színvonalas, magyar és idegen nyelvű képzések, valamint mentorok is segítik.

(Miniszterelnökség)