A közigazgatás színvonalának további emelése, valamint Magyarország versenyképességének javítása érdekében a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram (MKÖ) fejlesztéséről döntött.

Az egyetem megújításánál a cél a fiatalabb generációk számára is vonzó, a magyar kultúra értékeit közvetítő szellemi központok megvalósítása. Ennek érdekében bevezetik az oktatói, kutatói és dolgozói életpályamodellt, a tervek között pedig vezetőképző program, valamint a Kárpát-medence magyar nyelvű közösségei bevonásával egy tehetséggondozó program indítása is szerepel. A közép-európai partnerországokkal közösen egy regionális tudásközpont is alakul. A döntés értelmében a kormány 2019-ben 6,3 milliárd forintot fordít az NKE fejlesztésére.

A 2011-ben alapított MKÖ résztvevői magasabb támogatást kaphatnak jövőre, az ösztöndíj összege havi nettó 250 ezer forintra nő. A program keretében 50 fiatal hét hónapot Magyarországon, egy központi államigazgatási szervnél, három hónapot pedig egy európai ország közigazgatási szervénél fog tölteni. A jövő évi ösztöndíjprogramra a kormány közel 300 millió forintot biztosít.

Az MKÖ részletes pályázati feltételei az alábbi weboldalon érhetőek el:
mkop.hu

(Miniszterelnökség)