A Holokauszt Áldozatainak Nemzetközi Emléknapja alkalmából a Miniszterelnökség kegyelettel emlékezik a közel hatmillió, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozatra.

Erkölcsi kötelességünk az emlékezés, a mártírok és az embermentő hősök szellemének ébren tartása és példaként való állítása. A Holokauszt Áldozatainak Nemzetközi Emléknapja arra is hív minden jóakaratú embert, hogy miközben felemeljük szavunkat az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen, erősítsük a szolidaritás és az összetartozás érzését, az egymás iránti türelem gyakorlását – mondta Dr. Latorcai Csaba a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a Holokauszt Áldozatainak Nemzetközi Emléknapján a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartott megemlékezésen.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy Európa és benne Magyarország egyaránt közös felelősséggel tartozik azért, hogy a ma élő és az utánunk jövő nemzedékek tanuljanak a múlt bűneiből, megértsék azoknak hátterét és elgondolkozzanak a következményeken. Különösen is fontos szerepet játszik ebben a tekintetben az oktatás, amelyhez jelentős forrásanyagot nyújt a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség által kidolgozott oktatási irányelv.

Magyarország Kormányának a magyarországi zsidó temetők felújítása érdekében a hazai zsidó szervezetekkel közösen indított programja is tartalmaz oktatási célú elemet, azzal a szándékkal, hogy az ifjúság a közösségi szolgálat mellett megismerje az adott település múltját, benne a zsidó közösség hagyományait, ezzel is elősegítve történelemszemléletük, döntéseik, világképük formálását – mondta Latorcai Csaba.

Beszédében a helyettes államtitkár figyelmeztetett arra, hogy az újkori népvándorlással a kontinensre megérkezett a vallási türelmetlenség is. Ennek következménye az elsősorban Nyugat-Európában megfigyelhető, rohamosan erősödő antiszemitizmus és rasszizmus, valamint az ilyen indíttatású bűncselekmények számának soha nem látott arányú növekedése. Ezért az eddigiekhez képest is határozottabb összefogásara, szolidaritásra van szükség és Európának vissza kell térnie a zsidó-keresztény hagyományokból táplálkozó értékrendhez, a politikailag korrektnek hazudott beszédet pedig, amely bénultságba és tehetetlenségbe sodorja civilizációnkat, fel kell váltania a problémákkal való őszinte szembenézésnek.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2005-ben döntött arról, hogy minden esztendőben január 27-e a Holokauszt Áldozatainak Nemzetközi Emléknapja. Ezen a napon a Világ az Auschwitz-Birkenau-i náci koncentrációs tábor felszabadulására emlékezik.

Hazánk az ENSZ döntését megelőzve, az Oktatási Minisztérium rendelete alapján, már a 2000. évtől minden esztendőben megemlékezik a holokauszt magyarországi áldozatairól.

(Miniszterelnökség)